Nem jó a Halinak a Balmaz visszaléptetése

19 csapattal indul az NB II?

Amennyiben nem lesz változtatás, és az NB II a Balmazújváros licenc-megvonása miatt csak 19 csapattal indul el, az pont a Haladás számára lesz (persze a hajdúságiak mellett) a legrosszabb.

A bajnokságrendszerű sorsolások már jó ideje Magyarországon egy séma szerint készülnek. A csapatokat egy-egy sorszám helyettesíti, és a kiírást úgy rakják össze, hogy az egyik csapat adja a másiknak az ellenfelet. Pl. a Haladás a második fordulóban a Siófokot fogadja, és mivel a Hali a Gyirmótnak adja az ellenfelet, ezért a gyirmóti kék-sárgák a harmadik körben Siófokra mennek. És így tovább: a 3. fordulóban Szeged-Csanád GA–Haladás meccset tartanak, így a negyedik játéknapon Gyirmót–Szeged találkozó lesz.

Ebbe esetleg a pályaválasztói jog felcserélése szólhat bele, illetve alapból lehet néhány kérése a csapatoknak (pl. a Halié az szokott lenni, hogy karneválkor idegenben játszhassunk), de az alapszisztéma (X csapat adja az ellenfelet Y-nak) nem változik sosem. Hiába fordultak a szombathelyi zöld-fehér szurkolók az MLSZ-hez azért, hogy ne vasárnap futballozzanak Németh Márióék: az NB I játéknapja a szombat (kivéve a nemzetközi indulóknál addig, amíg tart az európai porond), az NB II-é a vasárnap. Utóbbi alól csak a televíziós közvetítés adhat kivételt, ahogy az az első fordulóban meg is történik, hiszen Gyirmótra mennek Supka Attila tanítványai.

ABalmaz kizárásával megmaradt 19 csapat közül a Haladásé a legnagyobb gond. Ki mer tippelni, hogy a fenti sorsolási logika alapján melyik csapatnak adja (=adta volna) a következő ellenfelét a Balmazújváros? Hát persze, hogy nekünk... Azaz a Haladás mindig "pihent" ellenféllel fog találkozni. Ami alapvetően nem szabad, hogy problémát jelentsen számunkra, de azért augusztus 2-a és szeptember 1-je között hét bajnoki meccset kell lejátszani (többször hétköznapi fordulóban), így idézve a friss úszóvilágbajnok Milák Kristófot idézve, ez aztán "szívás"...

Sérül a versenysemlegesség

Ha valóban marad a 19 csapat, akkor sérül a versenysemlegesség elve az NB II 2019/2020-as kiírásában. Ez a mondat nagyon komolyan hangzik, de semmit nem fognak kezdeni vele senki sem: ezt nekünk kell befogadni, megemészteni és kész. Volt már példa hasonló esetre a történelemben. Az 1999/2000-as kiírásban az NB I-ben az őszt még lejátszott a Szeged LC csapata (a Hali 2–1-re győzte le őket, Halmosi Péternek ez volt a negyedik első osztályú meccse, és az első gólja a bajnokságban), de tavasszal már nem álltak ki. Négy ki nem állás után törölték őket a bajnokságból, így elveszítettük az ellenük járó három pontot, és mivel ők adták nekünk az ellenfelet, mindig "pihent ellenféllel" játszottunk...

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!