Vereség a BKV otthonában

A Kishali 1–0-ra kapott ki a közlekedésiektől.

A közlekedésiek otthonában lépett pályára az NB III 23. fordulójában a Szombathelyi Haladás II. Tóth László és Kuttor Attila együttese a Dombó - Angyal, Zsirai, Havasi, Füredi - Győrffy, Halmai - Vincze, Vlasics, Hoós - Németh Á. tizeneggyel kezdett.

A feljutásra ácsingózó BKV Előre ellen bátran kezdett a szombathelyi csapat, ám az első félidőben nem született gól. Fordulás után is folytatódott a küzdelmes mérkőzés, nagyon úgy tűnt, hogy amelyik csapat gólt tudt szerezni, az meg is nyeri a meccset. Hoós helyett Tihanyi érkezett a 66. percben, azonban hiába a csatárcsere, a BKV Előre lett az a csapat, amely megszerezte azt a bizonyos gólt. A 77. percben Nyárasdi találatával alakult ki az 1–0-s végeredmény.

Vereségével a 12. helyre csúszott vissza a Szombathelyi Haladás II.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!