A balszerencsés Haladás csak egy pontot szerzett

Tóth-Gábor Kristóf megint betalált. Az utolsó percben egyenlített a Budaörs.

A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában Tatabányára utazott a Haladás, ahol a Budaörsi SC vendégeként szerepeltek a szombathelyiek. Ezúttal eltiltás nem nehezítette Mátyus János dolgát, sőt, Medgyes Zoltán is játékra jelentkezett, és már a kerettel is tartott.

A mieink Verpecz – Schimmer, Jagodics M., Devecseri, Németh M. – Tóth D., Kiss B., Holdampf, Jancsó, Bosnjak – Tóth-Gábor összeállításban kezdtek, és inkább előttünk adódtak lehetőségek az első félidőben. A hajrában Schimmer megsérült, úgy tűnt, hogy húzódás a diagnózis, a helyére Rácz érkezett. A szünetben is cseréltünk, Jancsó helyett Farkas Balázs lépett pályára.

Az addig is aktívabb szombathelyiek az 59. percben szereztek vezetést: Németh Milán szlalomozott be a bal szélen a budaörsi 16-oson belülre, lövését kiütötte a hazai kapus, ám éppen Tóth-Gábor elé, aki 4 méterről az üresen tátongó kapuba bólintott, 0–1. Úgy tűnt, a Hali hosszú-hosszú idő ismét tud győzni idegenben, de a hazaiak is ráerősítettek. Verpecz több bravúrt is bemutatott, ám a 90. percben egy bal oldali akció végén belőtt labdánál hiába védett a szombathelyi hálóőr, a kipattanóra leggyorsabban a hazaiak reagáltak, és Molnár tudott közelről egyenlíteni, kialakítva az 1–1-es végeredményt.

Történt még egy érdekes szituáció a mi 16-osunkon belül: Tóth Dávid és Zsóri Dániel „találkozása” után a Puskás-díjas csatár kapott sárga lapot. Nem biztos, hogy fordított esetben nem reklamáltunk volna hevesen...

Az előttünk lévők közül a Tiszakécske nyert, a Szolnok ikszelt, a Kazincbarcika kikapott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!