A Szombathelyi Haladás 2 éves megállapodást kötött Búrány Zoltánnal.
Búrány tavaly az elmúlt szezonban a Szolnok játékosa volt, de korábban megfordult Diósgyőrben és a szegedi Tisza Volán SC-nél is.
Az NB I-ben 2008-ban, a REAC ellen mutatkozott be. Fiatal kora ellenére már 62 első osztályú meccse van, melyeken összesen egyszer volt eredményes.
A 22 éves, utánpótlás válogatott játékos a középpályán vethető be.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!