Eddig az állandóság a nyerő
A 2011/2012-es NB III-as bajnokságban, a Bakony-csoportban óriásit küzdött egymással a Csákvári TK és a Haladás II.: végül a Fejér megyeiek nyerték a bajnokságot, de mindkét gárda feljutott az NB II Nyugati-csoportjába. A csákváriak remek edzőt igazoltak Bognár György személyében, ám az eddigi eredmények alapján úgy tűnik: a szombathelyi állandóság jobban működik, hiszen a Kis-Halinak 8 pontja van, szemben a csákvári néggyel.
A mérkőzés legfontosabb paraméterei
A meccs szombaton 16 órakor kezdődik Csákváron, a játékvezető Barna Gábor lesz. A vasiak fél 11-kor tízóraiznak, majd negyed 12-kor indulnak el Fejérbe. Balogh Gyula, technikai vezetőtől tudjuk, hogy hófehér mezben játszanak majd Szakályék.
A Hali II. kerete
Tóth László előreláthatólag a Gőcze - Horváth D., Jagodics, Nagy Z., Farkas - Szeles, Hanzl/Németh M. - Szakály, Gyurján, Kalász - Czafit összetételű együttest küldi pályára kezdőként. Bevetésre a padon az NB I-es visszajátszók mellett Jurak, Dallos, Tóth L. és Szvoboda vár.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!