Magyar Kupa: most sikerülnie kell a Haladásnak

A Csákvár nem jelenthet gondot, de aztán a Videotont jó lenne elkerülni.

Jövő szerdán délután fél 1-kor a harmadosztályú Csákvár otthonában vendégszerepel a Szombathelyi Haladás csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában. A zöld-fehérek a többi élvonalbeli csapathoz hasonlóan most kapcsolódnak be a kupa idei kiírásába. A Hali ellenfele az első körben éppen a megyei első osztályú Haladás VSE csapatát ejtette ki egy 13-0-ás győzelemmel, majd a Sárszentmiklós SE alakulatát győzték le 1-0-ra Bognár György tanítványai.

A szombathelyieknek az utóbbi években nem volt szerencséjük a Magyar Kupa sorsolását illetően, hiszen a tavalyi szezonban rögtön az első meccsen a Ferencvárost kapta a Haladás, a Fradi ellen idegenben sikerült továbbjutni, azonban az FTC után egy másik erős ellenfelet, a Videotont kapta a Hali, és Székesfehérváron 2-0-ra elvérzett az Artner-legénység.

Radó András góljaira a Kupában is szükség lesz
Vágvölgyi Bálint

Egy évvel korábban Sopronban kezdték a zöld-fehérek a Magyar Kupát, a 2-0-ás győzelmet követően pedig a Veszprém alakulatát kapta a Haladás, ahol szintén 2-0-ra diadalmaskodott. Az ötödik körben aztán jött a Videoton, akiktől az odavágón idegenben 1-0-ra kikaptak Halmosiék, így a hazai pályán elért 0-0-ás döntetlen után búcsúzni kényszerültek a kupától.

Jövő szerdán, a Csákvár esetleges legyőzésével a legjobb 16 közé jutna be a Haladás együttese.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!