Siófokon találkozott a vasi együttes a Péccsel - ha már a bajnokságban már többet nem fut össze a két gárda, megnézték, szűk három hét felkészülés után hol is tartanak. A mérkőzés 2x55 percig tartott, a vezetőedzők sort cseréltek a szünetben. A Haladás Sopron Bank az első játékrészben szerezte meg a vezetést. Egy bal oldali akció után Ugrai Roland lépett a labdáért a balösszekötő helyén, majd felnézett és a 16-osról jobb lábbal a bal alsó sarokba lőtt. A pécsiek részéről Regedei volt eredményes - még szintén az első játékrészben, így kialakítva az 1–1-es végeredményt.
A szombathelyieknél pályára lépett először a héten szerződtetett Kulcsár Kornél és Nagy Dániel is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!