Baj van! Már az utolsó is elverte a Haladást

Radóék szinte labdába sem értek, helyzetünk sem volt a forduló előtt még nyeretlen Dunaújváros ellen.

90+3: Vége a mérkőzésnek, teljesen megérdemelt hazai győzelem született. A Haladás nemhogy nem tudott feljebb zárkózni a mezőnyhöz, ezzel a vereséggel magára húzta a sereghajtót.

90+3: Schimmer is besárgult.

90. perc: 3 perc a ráadás.

90. perc: Egy felívelt szabadrúgást kifejeltek a hazai védők, Iszlai még vissza tudta tenni Fehér elé, aki ráfordult, lőtt, de Nagy magához ölelte a labdát.

89. perc: A meccs hőse, Nikházi jön le, Józsi a helyén.

87. perc: Labdát vesztettünk a saját térfelünkön, a hazai kontra végén Jakab lőtt szemből, 16 méterről, Rózsa nagy bravúrral védett!

77. perc: A második hazai csere: Jakab jön, a csapatkapitány Böőr megy le.

78. perc: Gyurjánt vágták fel a 16-os vonalán, Solymosi elnézte, így 11-es helyett csak szabadrúgással jöhettünk, Radó eltekerte a labdát a sorfal fölött, a jobb alsót vette célba, Nagy leért, és bravúrral védett!

76. perc: Jefremov debütál a Haliban, Jagodicsot váltja. 8-as mezben játszik az ukrán.

71. perc: Az első hazai csere: Thiago áll be Petneházi helyére.

70. perc: Böőr futott versenyt Fehérrel,majd miután egy visszahúzós csellel lerázta magáról a Hali védőjét, 17 méterről, ballal kapura lőtt, mellé.

66. perc: Azt a mindenit! Zsótért megint mit hagyott ki! A hazaiak csatára Nikházi ívelése után a lesre játszó védőink között lépett ki, egy az egyben szemben találta magát Rózsával, de megint nem talált kaput!

64. perc: Egy formás akció végén Orosz passzolt Nikházihoz, aki óriási helyzetben nem talált kaput, fölé lőtt.

56. perc: Nikházi ollózott egyet a 16-osról, Rózsa a helyén volt, és fogta.

54. perc: Katona kapta el Nikházit, ez is sárga.

54. perc: Schimmer jobb oldali beadását Kopúnek nem sokkal fejelte mellé. Na, az első Hali helyzet!

53. perc: 2241 a hivatalos nézőszám.

51. perc: Iszlai késett egy ütemet, Nikházit rúgta fel, ez is sárga lap. Ez is jogos.

46. perc: Nem volt újabb csere. A Hali kezdte a második félidőt. Reméljük, hogy ez a 45 perc jobb lesz, mint az első volt. Nem tettük magasra a lécet.


45+2: Na, vég(r)e! Negyed óra szünet.

45+1: Devecseri is besárgult, Oroszt taglózta le. Jogos (és felesleges) ez is.

45. perc: 2 perc a ráadás. (De minek ezt még nyújtani?)

45. perc: Lázár vágta fel Gyurjánt, villant is a jogos sárga lap.

36. perc: Borzasztó és katasztrófa. Talán ezzel a két jelzővel lehetne illetni a Haladás "játékát".

33. perc: Devecseri orbitális hibája után a félpályánál labdát szerzett a Dunaújváros, Zsótér azonban hiába tört kapura, ordító ziccerben nem talált kaput.

27. perc: Petneházi végzett el szabadrúgást jó messziről, a hosszúra ívelt át, ahol Nikházi megelőzte a tétovázó Jagodicsot, és a kapu bal oldalába lőtt. 1-0

26. perc: Újabb Hali-csere, ez most meglepő: Kopúnek állt be, Gaál Bálint helyére.

25. perc: Jagodics Márk faultolt, és be is sárgult. Petneházi pedig fölé tekert egy szabadrúgást 18 méterről.

18. perc: Orosz jobb oldali beadását Petneházi próbálta kapura fejelni, de maradjunk annyiban, hogy ez most nem sikerült… :)

16. perc: Nikházinak is volt kedve egy távoli lökethez, de ez is gyatra volt... Egyelőre semmi közünk nincs a meccshez...

15. perc: Nagy nem tudja folytatni, Gyurján áll be a helyére.

10. perc: Nagy Olivér megsérült, a combjához kapott, miközben egy sprintet vágott ki. Egyelőre a pálya szélén ápolják.

5. perc: Ezúttal Zsótér próbálkozott egy labdaszerzés után, messziről Rózsa kezébe lőtt.

2. perc: Petneházi durrantott jócskán fölé szabadrúgásból.

1. perc: A Dunaújváros kezdte a meccset.

Elkészült a villanyvilágítás, így a sereghajtó Dunaújváros ma játszik először saját stadionjában.

A Haladás szürkében, a hazaiak tiszta pirosban játszanak.

A mérkőzést Solymosi Péter vezeti, két segítője Kispál Róbert és Horváth Róbert lesznek.

Dunaújváros: Nagy G. - Villám, Lázár, Farkas, Csehi - Petneházi, Böőr, Zsótér, Nikházi - Orosz, Sárközi.

Csere: Milinte - Józsi, Szalai, Thiago, Godslove, Sóron, Jakab.

Haladás: Rózsa - Schimmer, Fehér, Devecseri, Katona - Iszlai, Jagodics - Nagy O., Radó, Gaál - Rocchi.

Csere: Gyurján M. - Szakály, Jefremov, Gyurján B., Dvorschák, Kopúnek, Városi.

19 órakor kezdődik a találkozó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Artner: Nehéz mérkőzés lesz

Péntek este héttől a Dunaújváros otthonában lép pályára a Haladás az OTP Bank Liga tizenegyedik fordulójában.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!