Kedden érkezett próbajátékra Dvorschák Gábor, az Újpest korábbi belső hátvédje. A futballista pályára lépett a szerdai, Veszprém elleni edzőmeccsen is, mely után Artner Tamás edző honlapunknak azt mondta, szüksége lenne a játékosra, a sorsa már csak az egyesületen és menedzserén múlik.
Ma délután Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője közölte Dvorschákkal, hogy nem tartanak rá igényt.
A nyugat.hu úgy tudja, mindez Artner Tamás határozott kérésével ellentétben történt és nem értettek egyet a döntéssel a Haladáshoz közel álló meghatározó emberek sem.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!