Ellentétes félidők

Pacsi Bálint úgy látja, hogy a Haladás a magyar labdarúgás érdekeit szolgálja.

Pacsi Bálint: Három kezdőjátékosunkat nélkülöztük: Ramost, Williamst és Bosnjakot – de, mi nem ezzel foglalkoztunk. Ha kellett volna, még három játékost vettünk volna elő az akadémiáról, mert a magyar labdarúgásnak ez az érdeke, és ezt kell nekünk szolgálni. Magyar játékosokat kell nevelnünk, hogy újra átélhessük azt, amit tavaly nyáron átélhettünk az Európa-bajnokságon. A szívem akkor boldog, mikor Kiss Tamás az egyik, míg Varga Kevin a másik oldalon így futballozik. Szeretném kiemelni, hogy remek ötlet ez a kettős rangadó: sok néző, gyönyörű stadion, remek hangulat. Az első félidőben jól kezdtünk, domináltunk. Fordulás után a DVSC minőségi cseréinek köszönhetően fölénk kerekedett, de álltuk a sarat és megvoltak a lehetőségeink, itt például megemlíteném Rácz Barnabás lerántását a 16-oson belül, vagy Kiss Bence és Pinte Patrik lehetőségeire. Akár győzhettünk is volna, de a két ellentétes félidő alapján 1-1 pont jár a két csapatnak. Jobbulást kívánok Sós Bencének, remélem, minél hamarabb játszhat – Kiss Tamás fejét is össze kellett ölteni, de ő ment tovább, ilyen gyerek, folytatta a játékot, sajnos Sós rosszabbul nézett ki. Király Gábor az ágyékát kezdte el érezni, mivel úgy gondolta, hogy nem 100%-os teljesítményre képes így, cserét kért.

Herczeg András: Gratulálok a Haladásnak. Nagyon fegyelmezetten és szervezetten játszott. Hamar kaptuk a gólt, de végig kontrolláltuk a mérkőzést. Próbáltunk nagy iramot diktálni, de voltak pontatlanságok a játékunkban. Kevesebb helyzetet alakítottunk ki, mint az eddigi találkozókon, de a végén előttünk volt a meccslabda. Sajnálom, hogy nem nyertünk, ilyen nézőközönség előtt fantasztikus lett volna. Két kényszerű cserénk volt, akár még nagyon variációs lehetőségeim is lehettek volna.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!