Lendületben! Debrecenben nyert a Haladás

A bajnok után a Debrecen otthonában is győztek Mészöly Géza fiai. Halmosi gólja döntött.

Az OTP Bank Liga 4. fordulójának záró meccsén, vasárnap késő este a Debrecen vendége volt a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A zöld-fehérek történetük során mindössze háromszor nyertek a Nagyerdőben, a Loki új stadionjában pedig még gólt sem rúgtak. Egészen eddig...

Bátran, jól kezdett a Hali, Martinez révén már nagyon korán megszerezhettük volna a vezetést, ám a kapufa akkor még kisegítette a hazaiakat. A folytatásban aztán magára talált a DVSC is, de Bódiék nem tudtak túljárni Király eszén. Az első félidő nem hozott gólt.

A szünet után sem rezeltek be a szombathelyiek, sőt. Az 53. percben egy formás kontra végén a hazai szurkolók által csak a "Nagyerdei Stadion fantomjának" kikiáltott Halmosi Péter góljával megszereztük a vezetést. Ezt követően nagy nyomás alá került a kapunk, de a védelem és Király Gábor remekül állta a sarat. A kontráinkban mindig benne volt a veszély, de újabb találat már nem született.

A Haladás teljesen megérdemelt győzelmet aratott, és 4 forduló után 7 pontnál jár, úgy, hogy a tavalyi bajnokság első négy helyezettje ellen játszott...

90+4: Vége a mérkőzésnek. Megérdemelten aratott hatalmas győzelmet a Haladás!

90+4: Zsidai is besárgult. Némethet rúgta le.

90. perc: 4 perc a ráadás.

87. perc: Jovanovics kap sárga lapot, Bosnjakot rúgta meg. Még három percet kell kibírnunk. Plusz a hosszabbítás.

82. perc: A meccs utolsó cseréje: Popin váltja Martinezt.

78. perc: "Halmosi! Te vagy a Nagyerdei Stadion Fantomja!" - kiabálta valaki a lelátóról. :)

76. perc: Medgyes jön, a gólszerző Halmosit váltja. Király lesz a cséká.

74. perc: Vad II. orra előtt kezezett egy debreceni játékos a 16-oson belül, de nincs 11-es. Érthetetlen!!!!

72. perc: Az utolsó Loki-csere: Ferenczi váltja Korhutot.

71. perc: Egy jobb oldali beadás után Sidibéről Balogh elé került a labda, aki 10 méterről lőtt, Király nagyot védett.

70. perc: Martinez húzódott be a jobb oldalról, majd kapura lőtt, de ebben sem volt igazán veszély.

69. perc: Bódi lőtt messziről, Király ölébe.

66. perc: Mihelic le, Sidibe be.

66. perc: Egy szögelt után Korhut fejelt nem sokkal a bal alsó mellé. Centiken múlt.

65. perc: Egy formás kontra végén Thomas Wils passzolt Martinezhez, aki szépen bombázott a DVSC kapujába. Apró szépséghiba, hogy lesről... :(

62. perc: A gól után beszorított minket a kapunk elé a Debrecen. Elég nagy a nyomás most a Haladáson.

60. perc: Gosztonyi jön Ugrai helyére. Érdekes csere.

55. perc: Bódi lőtt 22 méterről, félmagasan a bal alsó mellé. Király rajta volt, de nem kellett közbeavatkoznia.

53. perc: Vezetünk!!! Egy labdaszerzést követően Martinez ment el a bal oldalon, szép cselek után visszagurított Halmosi elé, aki 11 méterről a lábak között a bal alsó sarokba lőtt. 0-1

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Cserélt a DVSC: Bereczki Dániel helyett Balogh Norbert folytatja.


45+1: Vége az első félidőnek. Eddig jól állunk.

45. perc: 1 perc a hosszabbítás.

42. perc: Tisza adott haza egy szabadrúgást Királynak.

42. perc: Thomas Wils kapta a meccs első sárgáját, lerántotta Bereczkit. Jogos.

37. perc: Tisza csapta be Jagodicsot, majd 20 méterről kapura bombázott, Király nagyot védett.

31. perc: Bódi veszélyeztette a Hali szurkolók testi épségét. Király pedig legalább nem alszik el, futhat egyet a labdáért.

29. perc: Tisza lépett ki remekül a lesre játszó védőink között, majd ahelyett, hogy lőtt volna, megpróbálta megjátszani Bereczkit, aki viszont teljesen érthetetlen módon akkora gyertyát rúgott, mint a ház. Ezt megúsztuk, sokkal több volt benne...

25. perc: 3418 a hivatalos nézőszám. Ebben elvileg benne van Bern Storck szövetségi kapitány is.

19. perc: Tisza lőtt fordulásból, 20 méterről, jócskán mellé.

15. perc: Egyelőre bátran játszunk a mezőnyben, nem ijedtünk meg a papíron esélyesebb ellenfelünktől. A bal oldalunk aktívabb.

13. perc: A Hali tábor egy "RIP Komcsi" molinót feszített ki.

6. perc: Hatalmas Haladás helyzet maradt ki! Németh Márió cipelte a labdát, majd a 16-os előtt Martinezt játszotta meg, aki egy csel után szépen eltekerte a kapujából kifutó Radosevics mellett a játékszert, amely a bal alsó kapufán csattant!

3. perc: A debreceni ultrák ma vannak először bajnoki meccsen. A nemrég elhunyt társukat éltetve "Komáromi Gábor! Komáromi Gábor!" rigmussal kezdtek. Körülbelül 15 Hali szurkoló van.

BRÉKING! Egy motoros fegyveres rálőtt a Hertha BSC csapatbuszára. Dárdai Pálnak nem esett baja, a megdöbbentő részletek, itt.

A DVSC-ultrák

1. perc: A Haladás kezdte a meccset.

A Haladás neonzöld mezben, fekete nadrágban és fekete sportszárban szerepel, míg a hazaiak tiszta fehérben játszanak.

A DVSC csütörtökön még Norvégiában játszott Európa Liga-selejtezőt, Kondás Elemér fiai kikaptak, ezzel kettős vereséggel búcsúztak a sorozattól.

Már melegítenek a csapatok

Ősszel 2-0-ra vertük a Lokit a Rohonci úton.

A találkozót Vad II. István vezeti, két segítője Ringy György és Medovarszki János lesznek.

Az új Nagyerdei Stadion eredményjelzője

DVSC: Radosevics – Jovanovic, Brkovics, Mészáros, Korhut – Tisza, Mihelic, Zsidai – Bereczki, Castillion, Bódi.

Csere: Verpecz - Ferenczi, Balogh, Máté, Sidibe, Berdó, Kulcsár.

Haladás: Király - Angyal, S. Wils, Jagodics, Bosnjak - Németh M., Iszlai, Th. Wils - Martinez, Ugrai, Halmosi.

Csere: Rózsa - Jánvári, Gosztonyi, Batarelo, Medgyes, Popin.

Ilyen kényelmes fotelek fogadják az újságírókat Debrecenben. Reméljük egyszer náluk is lesz hasonló

A 4. forduló záró meccse 20:15-kor kezdődik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!