Diósgyőrben a Haladás

Most már idegenből is kell(enek) a pont(ok).

A DVTK új stadionjában először léphet pályára a Szombathelyi Haladás. Idén tavasszal még a mezőkövesdi albérletben meccseltünk: két dolog is miatt fontos és emlékezetes volt az a találkozó. A Haladás idegenben először nyert 2018-ban (2–1 ide, Mészáros és Kovács találataival), ám hosszú időre elveszítettük Michael Rabusciot, akire Dejan Karan úgy csúszott rá, hogy eltörött a cseh csatárunk lába. Utóbbi eddig csak egy alkalommal kapott szerepet az eddigi négy forduló alatt a piros-fehérek között.

Nem indult jól a bajnokság a miskolciaknak: a Ferencvárostól 4–1-re kaptak ki (Bacsa Patrik lőtte a góljukat), otthon pedig 2–2-re végeztek a Puskás Akadémiával. Utóbbi meccsen volt esélyük a győzelemre is: hiába álltak szűk 20 perc után 0–2-re, felálltak, egyenlítettek (Brkovics és Vernes góljaival), sőt, a hajrában Ugrai Roland büntetőt is rúghatott. A labda a kapufán csattant, míg másfél hétre rá Ugrai és Busai pedig a keretből repültek - bár ennek a zuhanyhíradó információi alapján nem a kihagyott tizi, hanem a viselkedés és az edzésmunka volt az oka.

Két hete Debrecenben kaptak ki (0–2), míg a múlt héten az MTK győzte le őket az ex-szombathelyi Ramos góljával.

Négy meccs, egy pont, 3–9-es gólkülönbség a mérlegük. Van min javítaniuk, remélhetőleg nem ellenünk kezdik meg a felzárkózást.

A Haladás a múlt héten megszerezte első győzelmét a bajnokságban (ez volt mindent egybevetve az első 2rule-os siker...). Michal Hipp azonban elveszítette egyik alapemberét: a 2018-ban lejátszott 18 meccsből csak az elsőn nem szerepelt Kristián Kolcák, a többit - leszámítva az utolsót, amikor is 78 perc után a sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a játékteret - végigjátszotta. Sajnos az orra törött el egy ütközést követően, egyelőre kérdéses, mikor játszhat ismét. Kovács Lóránt már padon volt a múlt héten, de Gaál Bálint szereplésére nincsen sok esély.

] A mieink Miskolcra ritkán jártak nyerni: eddig mindössze háromszor sikerült, legutóbb 2010-ben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!