Így látták az edzők

Mészöly Géza szerint a fordulópontokból nem jöttünk ki jól.

Mészöly Géza: Nem találtuk a mérkőzés ritmusát, noha megvoltak a helyzeteink. Nagyobb tempóban kellett volna futballozunk, talán lett volna esélyünk betalálni. Emellett a fordulópontokból rosszul jöttünk ki, az első gól előtt nem tudtuk kirúgni a labdát, így cserélni sem sikerült. 0–1-nél pedig megvolt a lehetőségünk a gólszerzésre, sajnos kimaradt David Williams helyzete. Ugyanakkor a csereként beállt Grumics és Halmosi sokat tett hozzá a játékhoz, kár, hogy nem 0–0-nál álltak be. A második félidőben szerettünk volna nagyobb tempót diktálni, helyzeteket kidolgozni - ami hellyel-közzel sikerült is. Alázatosabban kell futballoznunk! Sajnos ma messze voltunk a maximumtól: van amikor egységesen jól, ma egységesen gyengén futballoztunk.

Bódog Tamás: Az első félidő rágósra sikerült, ha valaki a vizes világbajnokság helyett a meccset választotta, annak minden elismerésem. A második játékrész a mienk volt, amit előzetesen gyakoroltunk, azt megvalósítottuk, bejátszottuk a területeket, kihasználtuk a helyzeteinket. Pedig nem volt könnyű dolgunk a szervezett Haladás ellen. Pontrúgásaink veszélyesnek bizonyultak, és egy az egyben sikerült megvernünk az ellenfél játékosait.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!