Szentes látja, mit és hol kell javítani

A nyugat-dunántúli rangadót a Győr nyerte. Így látták az edzők.

Szentes Lázár: Az első játékrészben ideges volt a csapat, de nem csak nyugtatni, hanem bátorítani is próbáltam őket. Szünet után játszottunk jobban: az ellenfél ekkor már az előny őrzésére rendezkedett be. Helyzetekig eljutottunk, de kihagytuk ezeket. Látom, hogy mit és hol kell javítanunk.

Sütő Szilárd: Kiválóan játszottunk az első félidőben, igazán mint csapat nyújtottunk kitűnőt. Fordulás után volt egy jó negyedórája a Halinak, ám a nehéz talajon végig kontrolláltuk a meccset. Négy nyeretlen meccs után nyertünk, kőkeményen dolgoztunk, megérdemeltük a három pontot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!