A válogatott szünet miatt (is) játszik felkészülési mérkőzéseket a Haladás.
A magyar válogatott sorsa eldől(het), hiszen csütörtökön Feröert fogadjuk a Groupama Arénában (szurkolók nélkül), míg vasárnap Pireuszban zárul a csoportkör. A nemzeti tizeneggyel tart Király Gábor és Bosnjak Predrag, a Haladás két kiválósága is.
A Haladás pedig felkészülési mérkőzéseket fog játszani a héten: szerdán Ajkán egy rövidebb találkozó keretében, az egykoron Szombathelyen is játszó Mihalecz Pétert búcsúztatják, a meccs 18 órakor lesz.
Pénteken, október 9-én pedig Grazba utaznak a zöld-fehérek, ahol az osztrák Bundesligában jelenleg hatodik Sturmmal meccselnek. A találkozó 15 órakor kezdődik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!