Edzőmeccsen kapott ki az Ajkától a Haladás

A duplázó Popin megsérült; 3-2-re veszített a Mészöly-csapat.

Szerdán felkészülési mérkőzést játszott az NB II-es Ajka vendégeként a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A klub hivatalos honlapjának beszámolójából kiderül, a 30 perces félidőkből álló találkozón a Hali 3-2-re maradt alul.

A Haladás-gólokat Popin jegyezte, az elsőt tizenegyesből a 49. percben, majd nem sokkal a második gólja után, az 58. percben sérülés miatt le is kellett cserélni a csatárt, akinek aláfordult a bokája.

FC Ajka – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-2 (2-0)

Haladás: Rózsa (Gyurján M., 31.) – Angyal, S. Wils, Jagodics, Jánvári (Schimmer, 31.) – Nagy P., Iszlai (T. Wils, 31.) – Gosztonyi, Németh M. (Batarelo, 31.), Medgyes (Ugrai, 31.) – Gaál (Popin, 31.). Edző: Mészöly Géza.

Haladás-gólszerző: Popin (49., 52. – az elsőt tizenegyesből)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!