Fél órával korábban játszunk

Csütörtökön 16.30-kor lesz a felkészülési talákozó.

A karneváli békéscsabai hosszú túra után hétfőn és kedden csak egyéni edzéseket írt elő a szakmai stáb a Swietelsky-Haladás labdarúgói számára.

Szerdán és pénteken délelőtt lesz edzés, míg csütörtökön a Soproni VSE ellen játszik felkészülési mérkőzést a Haladás. A találkozó a tervezettnél fél órával korábban, 16.30 órakor fog kezdődni.

Ahogy arról a Rangadó beszámolt: a múlt nyáron Sopronból Szombathelyre érkező, de idén télen súlyos sérülést szenvedő Katona Máté fél évre visszakerül a Hűség városába, és akár már csütörtökön pályára léphet a Rohonci úton megrendezésre kerülő találkozón.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!