Egervári vagy Szentes lesz a Haladás edzője

Koczka Tibor előterjesztésére leváltották Artner Tamást a zöld-fehérek kispadjáról.

Ahogy arról a Nyugat.hu elsőként beszámolt, Puskás Tivadar polgármester ma délelőtt 10 órára taggyűlést hívott össze a Haladásnál.

A városházán Koczka Tibor fideszes képviselő, Tóth Miklós ügyvezető, valamint Illés Bélla és Séllei Árpád kisebbségi tulajdonosok tanácskoztak, közel másfél órán át.

Haladás taggyűlés a Városházán
Másfél órán át tanácskoztak a városházán
Vágvölgyi Bálint

Az ülésre a sajtót nem engedték be, Tóth Miklós honlapunknak annyit mondott, délután 1 órakor sajtóközleményt ad ki a klub arról, hogy milyen döntés született.

A Nyugat.hu információi szerint Koczka Tibor előterjesztésére menesztették Artner Tamást, és a többségi tulajdonos önkormányzat azzal bízta meg Tóth Miklóst, hogy kezdje meg a tárgyalásokat Szentes Lázárral és Egervári Sándorral.

Felmerült a kisebbségi tulajdonosok részéről Marco Rossi neve is, azonban ezt Koczka Tibor ellenezte.

Úgy tudjuk egyébként, a kisebbségi tulajdonosokban már korábban megfogalmazódott ez a döntés, hiszen a Dunaújváros elleni meccsen Egervári Sándor és Marco Rossi is ott volt a lelátón.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Kirúgják Artner Tamást?

Úgy tudjuk, Puskás Tivadar ma délelőttre rendkívüli taggyűlést hívott össze a Haladásnál, ahol első intézkedéseként le akarja váltani a csapat edzőjét.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!