Elkezdte a Hali II.

Az NB II Nyugati-csoportban induló Szombathelyi Haladás II. elkezdte az edzéseket.

Hét edzés, három meccs

Már az első héten belekezdenek Tóth László tanítványai: hét edzésen dolgoznak a fiúk és három találkozón lépnek pályára. Kedden 18 órától a Haladás II. az alaposan megerősített Soproni VSE-GYSEV együttesével játszik, majd másnap 16 órától a Veszprém II. lesz Hanzlék ellenfele. Szombaton délelőtt 11 órától a Puskás FC ellen lépnek pályára a fiúk, ezzel párhuzamosan pedig az Illés Béla Football Akadémia U19-es csapata is játszik a felcsútiak hasonló korosztályú gárdájával.

Elkezdte a felkészülést a Hali II.
Elkezdte a Haladás II. is
Vágvölgyi Bálint

A keret

Új igazolás egyelőre nincsen, egyelőre a kölcsönben lévő Nagy Zoltán tért vissza Sopronból. Továbbra is van átfedés az NB I-es és a másodosztályú gárda között. Egyelőre két kapussal dolgozhat a Tóth László-Kuttor Attila páros, míg Balogh Gyula technikai vezető a következő mezőnyjátékosok igazolásaival foglalatoskodhat majd a bajnokság során: Horváth Detre, Kalász Milán, Hanzl Máté, Jagodics Márk, Devecseri Szilárd, Szakály Attila, Szvoboda Szabolcs, Farkas Márk, Gyurján Bence, Nyírő Bálint, Bezdi Dániel, Dallos Máté, Füredi Patrik, Szeles Tamás, Tóth László, Angyal Zsolt, Tóth Dominik, Kaiser László, Zsirai Martin, Jagodics Bence, Halmai Ramon, Ambrus Tibor, Nagy Zoltán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!