Eredetileg úgy volt, hogy szerdán két edzőmérkőzést is játszik a Haladás Sopron Bank csapata. A keret egyik fele délután 3 órától Siófokon a Péccsel, míg a másik fele Jagodics Zoltán irányításával 2 órától Varazsdon, a Varteks Varazdin ellen lépett volna pályára. Utóbbi találkozó azonban elmarad, mivel a Horvát Labdarúgó Szövetség nem engedélyezte a hazaiaknak, hogy nemzetközi meccset játszanak - tudtuk meg Balogh Gyulától, a Haladás II. technikai vezetőjétől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!