Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Gólgazdag testvérvárosi csata

Szombaton játszott Szombathelyen a Nagyszombat.
-----

Történelmi háttér

Tuti, hogy a felvidéki Nagyszombat is arról kaphatta a nevét, hogy szombaton piacnapot tartottak helyben, hiszen gyenge 800 évvel ezelőtt Zumbotel néven említették először írásban a város nevét. A jelenleg 66.000 fős város csapata ellen nem játszott még hivatalos mérkőzsét a Haladás: a visszacsatolás időszakában, azaz a 40-es évek elején a vasiak a bajnoki küzdelmek során csak az Érsekújvárral kerültek egy bajnokságba a felvidéki együttesek közül.

Komoly értékmérő

A Spartak Trnava a harmadik helyen végzett a szlovák első osztály 2013/2014-es kiírásában, így az Európa Ligában indulhatnak a piros-feketék: jövő héten már Máltán vendégeskednek, hiszen csütörtökön a Hibernians FC vendégeként lépnek pályára, azaz a mai meccs a főpróba volt a számukra.

Szombathelyi Haladás - Spartak Trnava
2014 nyarának ez volt az első edzőmeccse. Egy klikk után nyílik a galéria.
VB

Hiányzók

Annak ellenére, hogy jók voltak a benyomások a balbekknek kiszemelt Szilágyi Lorándról, az erdélyi fiú már hazament: volt csapata ajánlatát fogadta el. Guzmics Richárd civilben jelent meg, nem volt itt az U19-es Eb-re készülő Németh Márió és Medgyes Zoltán sem. Novák Csanád kisebb sérülés miatt nem volt ma keretben. Artner Tamás a fiatalokkal kezdetett a matinémeccsen.

Zamostny kezdett

A szombathelyiek Gyűrű - Angyal (Füredi, 29.), Zsirai, Jagodics, Farkas - Jancsó, Szakály - Gyurján, Rácz, Tihanyi - Zamostny tizeneggyel kezdtek, azaz kezdett a tavalyt Ajkán töltő Jagodics Márk, és a Gyirmóton erősödő Farkas Márk is. A 18. percben a Hali szerezte meg a vezetést: Rácz Barnabás remek ütempasszát Tihanyi Olivér engedte maga elé és az kivetődő kapus felett-mellett a hosszú sarokba pörgetett. Látványos volt a találat, 1-0 ide. Szűk két perc múlva majdnem válaszoltak a tótok, de Vlasko lökete a kapufán csattant. A 25. percben Gyurján húzott befelé jobbról majd 22 méterről nagy lövést eresztett meg. Ezt csak kiütni tudta Knezevic, a kipattanót pedig Zamostny belsőzte a hálóba.

Nálunk nem sikerült a csere, náluk igen

Szűk félóra után Füredi érkezett Angyal helyére, a vendégeknél pedig csatárt cserélt Juran Jarabek. Az ő húzásuk jött be: egy előrevágott labdánál Füredi elcsúszott, a fél perce beálló Mikovics pedig egy csel után 16 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 2-1.

Pozitívan és negatívan

Az első játékrész utolsó percében Gyurján volt a főszereplő: Rácz passza után belépett a 16-oson belülre, ahol összekoccintották a bokáját, Bognár Tamás pedig a büntetőpontra mutatott. A sértett végezte el a 11-est, ám a kapu jobb oldalába tartó lövését kiütötte a vendégkapus.

Sorcsere

Szünet után a Gyűrű (Gyurján M., 60.) - Schimmer, Dvorschák, Fehér, Devecseri - Simon Á., Szakály, Iszlai - Városi, Radó, Halmosi tizeneggyel folytatta a Hali. A lüktető játék folytatódott: két perc sem telt el és Halmosi löketét védte a vendégkapus, majd egy eladott labda után Mikovics lépett ki ziccerben, de az oldalhálóba emelt. Ezek után sajnos kissé leült a játék.

Egyenlítés, fordítás

A 68. percben egy számunkra szerencsétlenül lecsorgó labdát Spalek 15 méterről, jobbról nagy erővel Gyurján kapujának jobb oldalába lőtt, 2-2-re alakítva az eredményt. A 85. percben megfordította a meccset a vendéggárda: Sanchez 22 méterről lőtte ki a jobb felső sarkot.

A fiatalok az első félidőben meglepték a vendéggárdát, ám fordulás után pontatlanok voltunk az előrejátékban, így az első edzőmeccset vereséggel zártuk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tovább erre az oldalra