Ezúttal a Soroksár győzött a Haladás ellen Szombathelyen

A végén szinte felborult a pálya, de hiába.

LABDARÚGÓ NB II

31. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS–SOROKSÁR SC 0–1 (0–0)

Szombathely, 740 néző. Vezeti: Horváth Tibor (Bertalan Dávid, Kiss Balázs).

HALADÁS: Rózsa – Kállai (Csilus, 46.), Csató, Németh M., Bosnjak – Doktorics (Monori, 61.), Holdampf, Kiss B. (Lencse, 73.), Tóth Máté (Szekér, 61.) – Tóth-Gábor K. (Délczeg, 61.), Tóth Milán. Vezetőedző: Németh Szabolcs.

SOROKSÁR: Varga Á. –Ternován, Gyömbér, Kékesi, Valencsik – Katona, Redzic – Korozmán (Lőrinczy, 46.), Hudák, Csernik (Szerető, 46.) – Lovrencsics B. (Kovác A., 81.). Vezetőedző: Lipcsei Péter.

Gólszerző: Lőrinczy (67. – 11-esből).

A Soroksár kezdte jobban, frissebben a mérkőzést – Rózsának akadt dolga a hazai kapuban. Aztán magához tárt a Haladás is, ekkor már mindkét kapu előtt adódott helyzet. Sőt, két alkalommal is csak a kapufa mentette meg a vendégeket. Fordulás után is két győzelemre törő csapat vívott nagy csatát – mindkét oldalon maradt ki ordító helyzet. A meccs egyetlen, soroksári gólja végül egy 11-esből esett. A hátralévő bő 20 percben a Haladás mindent megtett az egyenlítésért, de görcsösen futballozott, a Soroksár pedig remekül, olykor önfeláldozóan védekezett. Zsinórban hetedik hazai meccsét bukta el a Haladás – pedig ezúttal nem futballozott rosszabban ellenfelénél - tudósít az nso.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!