A Győri ETO hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint ma közös megegyezéssel felbontották Fehér Zoltán szerződését, aki a Haladás csapatához igazol.
- Fehér Zoltánnal korábban már szóban megegyeztünk. Három évre ír alá hozzánk. Azt még nem tudom megmondani, hogy mikor csatlakozik a kerethez, erről a délután folyamán egyeztetünk vele - erősítette meg a hírt honlapunknak Tóth Mikós ügyvezető.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!