A rutinos védő a másodosztályú Sopronban folytatja.
Sopronban folytatja pályafutását Fehér Zoltán. A rutinos védő kölcsönszerződés alapján, a Haladás játékosaként, egy évre érkezik a Swietelsky-Soproni VSE együtteséhez – írja a másodosztályú klub közleménye.
Fehér Zoltán tagja volt az egykori Matáv FC Sopron 2005-ös, kupagyőztes csapatának. Fehér a Sopron mellett a Vasas, az ETO FC Győr és a Haladás színeiben 269 alkalommal szerepelt a legmagasabb osztályban, a mérkőzéseken öt gólt szerzett.
Az 1981-es születésű, 178 cm magas, 80 kg-os védő továbbra is a Szombathelyi-Swietelsky Haladás játékosa marad, a két klub megállapodása alapján Sopronba egy évre kölcsönbe érkezik.
Fehér Zoltán egy évig kölcsönben szerepel Sopronban
VB
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!