Felszabadultan játszhat a Hali

Schimmer Szabolcs ma már együtt edzett a társaival, abban bízik, hogy a hétvégén játszhat a Kaposvár ellen.

Hiába nyert hétvégén 5-0-ra a Haladás a Paks ellen, Schimmer Szabolcs öröme nem lehetett felhőtlen, hiszen könyöksérülése miatt le kellett cserélni. A focista több edzést kihagyott, de a helyzet mára javult valamelyest.

- Edzek rendesen, de be van még dagadva a kezem – mondta honlapunknak Schimmer Szabolcs. - A héten még javulnia kell ahhoz, hogy játszani tudjak. Nagyon nagy szerencsém van, hogy a csont nem sérült, „csak” a szalagok és az ízületi tok. Ennek ellenére elég szerencsétlen volt az egész eset. Becsúsztam, rám estek és a kezem is beszorult, a könyököm a természetessel ellentétesen akart elmozdulni.

Schimmer Szabolcs elmondta, nagyon bízik benne, hogy a hétvégén pályára tud lépni.

- Tele vagyunk önbizalommal, az elmúlt két meccsünk nagyon jól sikerült. De azt gondolom, hogy az egész tavasz miatt sincs szégyenkeznivalónk. Úgy megyünk Kaposvárra, ahogyan mindenhova szoktunk: a győzelem reményében – tette hozzá.

Az egész csapat tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert a Kaposvárnak nagyon fontos ez a meccs.

- Nem lesz könnyű, az biztos. Élet-halál harc lesz ellenfelünknek, mert, ha nem nyernek, nagyon komoly bajba kerülhetnek a kiesést illetően. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért jó meccs várható. Nekik nyerni kell, mi meg felszabadultan játszhatunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!