Rangadó az Üllői úton! Az FTC-n keresztül vezet a Haladás útja a Magyar Kupába

Fokozott szurkolói várakozás. Bizakodó Haladás játékosok és optimista vezetőedző. Régen volt már Fradi - Hali. A fővárosi csapat az NB II. Keleti csoportjában szárnyal, Keneseiék pedig a Soproni Ligában lepték meg a mezőnyt. Most azonban az a kérdés, ki jut a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé.

Aki nyer, az jut tovább

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Az alacsonyabb osztályban szereplő csapatnak a korábbi kiírásokkal ellentétben már nem elég a döntetlen. A rendes játékidőt követően hosszabbítás, majd tizenegyesrúgások következnek.

Indulás fél kettőkor

Fontos hír a szurkolóknak, hogy a négy busz és az autókonvoj a mérkőzés napján fél kettőkor indul a TESCO benzinkútról. Akik csatlakozni szeretnének a menthez, megtehetik, sőt Keringer Zsolttól, a Szurkolói Kör elnökétől vásárolhatnak is az esti találkozóra szóló belépőkből. A pénztárak egyébként a helyszínen is nyitva lesznek, bármelyikben lehet jegyet venni a vendégszektorba is. Azoknak, akiknek nincs jegyük, felajánlotta segítségét Keringer Zsolt is. Őt a 06 30/740-6943-as telefonszámon érhetik el a drukkerek.

A Fradi már régen elsőosztályú csapat

Természetesen nemcsak a szurkolók, hanem a csapat is felfokozott hangulatban várja a Magyar Kupa mérkőzést. Csertői Aurél részben kényszerűségből, de felforgatta a csapatot. Schimmer Szabolcsot Csontos Zoltán, Tóth Pétert Devecseri Szilárd pótolja. Előfordulhat az is, hogy Csertői Aurél a csatársorban is változtat. Csak a találkozó napján dől el, hogy Andorka Péter vagy Oross Márton kezd a támadó szekció jobb oldalán.

- Az nagyon csalóka, hogy a Ferencváros a másodosztályban van. Ők már rég első osztályú focit játszanak. - elmélkedett Csertői. Elég, ha csak Ferenczi István nevét említem, de a külföldi labdarúgóik is nagyon jól teljesítenek. Nekünk a maximumot kell hozni, mindenre figyelni kell és jól megoldani a pontrúgások utáni helyzeteket, hiszen azok értékesítése a Ferencváros legnagyobb erőssége. Sokan kérdezik, hogy a Magyar Kupa vagy a Soproni Liga a fontosabb nekünk. Mindkettőben szeretnénk a lehető legjobban teljesíteni. Az biztos, mozgalmas hét vár ránk, hiszen csütörtök után az életéért küzdő REAC otthonába látogatunk.

Kuttorék februárban egy edzőmeccsen 2-0-ra nyertek az Üllői úton

Andorka mindent megtesz a csapat sikeréért

Előfordulhat, hogy Andorka Péter az Integrál-DAC mérkőzést követően ismét a Magyar Kupában bizonyíthat. A csatár optimista.

- Egy jó hangulatú, nehéz mérkőzésre számítok. A Fradi annak ellenére NB 1-es szintű csapat, hogy most a másodosztályban játszik. Nem lesz könnyű dolgunk, de tovább akarunk jutni. Mindkét csapatnak megvannak az erősségei, az fog dönteni, hogy ki tudja ráerőltetni az akaratát a másikra. Sokat számít a felfokozott hangulat, amivel a szurkolók várják ezt a mérkőzést. Az Üllői úton pályára lépni mindig nagy dolog, régen volt már Ferencváros - Haladás tétmérkőzés, már csak ezért is győzni kellene. - mondta a játékos.

Sipos Norbert optimista

Sipos Norbert csupaszív játékára nagy szüksége lesz csütörtökön este a Haladásnak. A szombathelyiek csatára bizakodó, azt mondja, biztos a továbbjutásban.

- Nehéz, hajtós találkozóra számítok. Nem készültünk másként a holnapi napra, hiszen ez is csak egy meccs lesz a többi közül. A Fradi otthon bárkire veszélyes, szerintem ellenünk is felvállalják majd a támadófocit. Mi viszont megpróbáljuk a saját játékunkat játszani, ez eddig eredményes volt. Optimista vagyok, biztos vagyok a győzelmünkben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!