Szerdán „egymeccses” párharcot vív a Magyar Kupában a Fradi ellen a Szombathelyi Haladás. Artner Tamás több meglepetéssel is szolgált a kezdőcsapatot illetően:
Gőcze – Schimmer, Fehér, Devecseri, Búrány – Rajos, Iszlai – Nagy D., Nagy G., Ugrai – Andorka.
Az edző honlapunknak elmondta, hogy Simon Ádám sérült, Guzmics Richárd pedig eltiltott, ők ezért nem játszanak, Halmosi Péter és Kenesei Krisztián beugrásra készen a kispadon fog ülni, Gőcze Gergő pedig tavaly már bizonyította, hogy NB I-es szintű kapus, így a kupában vele számol a tréner.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!