A Hali-tábor hangját nem lehetett nem hallani

Másfél év után játszott a középpályán a Hali-nevelés Jancsó András.

Mindkétszer győztes csapat tagjaként

Az NB I-ben eddig kétszer csapott össze a Gyirmót FC-Győr és a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Anno, a második vonalban sok éles mérkőzést vívott egymással a két gárda, de Gyirmóton egyszer sem sikerült nyernie a Haladásnak. Most azonban igen.

És van egy Haladás-játékos, aki mindkét NB I-es meccsen győztes csapat tagja volt: Jancsó András. A fiatal futballista tavaly augusztus végén került kölcsönben Gyirmótra, és vele megszilárdult az újonc védelme. Jó szériát futott ekkor a kék-sárga csapat, de az ősz végére kifulladtak.

Középpálya vagy védelem?

Az Illés Akadémián a legidősebb korosztályig mindig belső középpályás-poszton szerepelt Jancsó. Így került az utánpótlás-válogatottba is. A 2015/2016-os szezont Sopronban tölthette, ahol Supka Attila a belső védő posztját osztotta rá. Sopronban és Gyirmóton is középső bekként szomorította a centerek sorsát. Most azonban Mészöly Géza változtatott: három belső védőt szerepeltetett a Gyirmót ellen. Stef Wils mellé Iszlai Bencét és Jagodics Márkot rendelte, míg Jancsó Kovács Lóránt mellett kapott szerepet. Jó döntés volt, három pontot ért.

A heti felkészülés zökkenőmentes volt

A Haladás 70-ese úgy látja, jól sikerült a Gyirmót elleni felkészülés: "Kedden bowlingozni voltunk: remek szórakozás volt, és ez a csapatépítő program kiválónak bizonyult. Szerdától már abban a felállásban gyakoroltunk, amit Gyirmóton is láthatott a közönség, én pedig külön örültem annak, hogy másfél év után ezen poszton szerepelhettem. Elég hosszú idő ez a pályafutásom alatt, így az elején még egy kis fura is volt, de aztán a korai gól még inkább felszabadított bennünket. Nagyon jó volt a büki kirándulás is: a jó felkészülésnél ugyanis rendkívül fontos, hogy tökéletes minőségű pályán tudtunk gyakorolni."

Brusztolós meccs

"Meg kellett harcolni minden egyes labdáért – folytatta az áprilisban 21. életévét betöltő játékos – így brusztolóssá vált a meccs. Minden egyes momentumban érezni lehetett, hogy a Gyirmót az életéért küzd, és 2–0 után sem adták olcsón a bőrüket. Persze, fordulhattunk volt akár háromgólos előnnyel is, de sajnos kimaradt az a lehetőség, így volt egy kis izgulnivaló a végén... Ne feledjük azonban, hogy a lényeg a győzelem és a három pont!"

Kisebb sérülés, fantasztikus Hali-tábor

"Én az a típusú játékos vagyok, aki nagyon koncentrál a pályán, és igyekszem kizárni a külső tényezőket. De a Hali-tábor hangját nem lehetett nem hallani... Nagyon jó volt a szurkolás és biztos, hogy sokat segített a csapatnak! Remélem, hogy az új stadionnak még ennél is jobb lesz az akusztikája! A kisebb sérülésem már a múlté: a térdem feletti combizmom ugrott össze, így a kispadról még inkább élvezhettem a szombathelyi szurkolók drukkolását."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!