Ha Rózsa megy, Németh jön

Úgy tudjuk, hogy előbbi diósgyőri átigazolását nem befolyásolja az, hogy a piros-fehérek egy német kapust tesztelnek. Nálunk Mursits Roland lehet az elsőszámú kapus.

A Nyugat.hu információi szerint a rutinos, pályafutását Szombathelyen kezdő Németh Gábor érkezhet Szombathelyre második számú kapusnak, amennyiben Rózsa Dániel eligazol Diósgyőrbe. Arról már tegnap írtunk, hogy Rózsáért a két klub megkezdte a tárgyalásokat.

Információnk szerint Rózsa Dániel továbbra is a DVTK kapus-kívánságlistájának élén áll, annak ellenére, hogy a diósgyőriek a napokban tesztelik Marcel Höttecke-t.

Rózsa időközben azt nyilatkozta, hogy nem lepte meg a megkeresés, mert menedzserétől tudta, hogy lesznek érdeklődők. Kifejtette, nem mindenáron távozna Szombathelyről. Szakmai és anyagi előrelépés is szükséges a váltáshoz.

Rózsa távozása esetén Németh Gábor érkezne, aki 38 éves. Szombathelyen született. 1996 és 1999 között 46 alkalommal védett a Haladásban. Pályafutása alatt megfordult többek között a Ferencvárosban, a Videotonban, a Vasasban, a Honvédban, Diósgyőrben és Kecskeméten is.

Mi úgy tudjuk, hogy Némethre második számú kapusként számítanánk, aki rutinjával sokat tudna segíteni Mursits Rolandnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!