A Diósgyőr az esélyesebb

Artner Tamás szerint pontot, pontokat hozhat el a Haladás Miskolcról.

Szombaton 14 órától a Diósgyőr vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás élvonalbeli labdarúgócsapata az OTP Bank Liga 19. fordulójában.

Mindkét gárda győzelemmel hangolt a találkozóra, a hazaiak 1-0-ra verték az Egert, a szombathelyiek pedig 2-1-re nyertek a Siófok ellen a Rohonci úton. A két csapat ősszel 0-0-ás döntetlent játszott, de a vasiak álltak közelebb a sikerhez. A zöld-fehérek vezetőedzője, Artner Tamás szerint ez egy teljesen más mérkőzés lesz, úgy gondolja, hogy ez már egy másik DVTK, amely biztosan dominálni akar majd.

- Úgy készülünk, hogy egy nagyon jó ellenfél otthonába látogatunk. Erős csapat a Diósgyőr, tele van kiváló labdarúgókkal és válogatott játékosokkal. "Játszó" együttesről van szó, úgyhogy egy jó mérkőzésre van kilátás. Ők a mérkőzés esélyesei, de úgy érzem, hogy reális esélyünk van pontot, pontokat elhozni Miskolcról. Ennek tudatában is készültünk a szombati találkozóra. Az ősszel hazai pályán döntetlent értünk el ellenük, de ez egy teljesen más meccs lesz. Akkor a második félidőben nagy nyomás alá helyeztük a kapujukat. Azóta eléggé átalakult a DVTK, a komplett védelmet kicserélték. Támadósorba érkezett a Rudolf, így biztos vagyok benne, hogy ezúttal megpróbálnak dominálni.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata:

Rózsa - Schimmer, Guzmics, Fehér, Devecseri - Rajos, Búrány - Radó, Nagy G., Halmosi - Andorka.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!