Gólt rúgott, de csalódott

Andorka úgy érzi akkor kaptunk két gólt, amikor a játék képe alapján egyet sem kellett volna.

Vasárnap este a Videoton vendégeként lépett pályára a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgó csapata az OTP Bank Liga ötödik fordulójában. Gól nélküli első félidő után Gyurcsó két találatának köszönhetően 2-1-re nyertek a fehérváriak. A szombathelyiek szépítő gólját Andorka Péter szerezte. A zöld-fehérek kilencese úgy látta, egyenrangú ellenfelei voltunk a Vidinek, de Guzmics Richárd sérülése döntőnek bizonyult.

– Az első félidőben beszorított minket a Vidi – kezdte Andorka. – Leginkább a védekezésre koncentráltunk, próbáltunk kontrákból veszélyeztetni. Nem igazán voltak helyzeteink, nem tudtunk eljutni az ellenfél kapujáig. Néhány lehetőségünk adódott csak, amiben azért úgy érzem, hogy benne volt a gólveszély. A fordulás után kicsit többet birtokoltuk a labdát, uraltuk a játékot. Sajnos nagyon rosszkor jött Guzmics Ricsi sérülése, a védelem ezzel megbomlott, és rögtön kaptunk két gólt. Igazság szerint ez a 2-3 perc határozta meg a mérkőzés végkimenetelét. A fehérváriak a két gól után már nem akartak annyira támadni, nekünk kellett újítani. A kiállítás után sikerült is ellenfelünk fölé nőni, de az egyenlítés sajnos nem jött össze.

Andorka Péter a Videoton játékosainak szorításában
Vágvölgyi Bálint

– Mit gondolsz, mi hiányzott a pontszerzéshez?

– Nagy kár, hogy gyorsan egymás után kaptunk két gólt. Véleményem szerint egy sem volt benne akkor a játékban. Az első félidőben valóban fölényben játszott a Vidi, de a második játékrészben abszolút nem éreztem, hogy jobbak lettek volna. Úgy gondolom, hogy ez a két gyors gól pecsételte meg a sorsunkat.

– Annak ellenére, hogy sikerült gólt szerezned, úgy tűnt, hogy nagyon egyedül voltál elöl a védők gyűrűjében.

– El kell ismerni, hogy a Videoton az ország egyik legjobb csapata. Érthető, hogy főleg idegenben nem a támadásokra rendezkedünk be. Nyilván ilyenkor egy csatár kicsit magára van hagyva, illetve a védekezésre is többet kell figyelnie. Ez benne van a játékban, de próbáltam megküzdeni az őrzőimmel, és jól focizni.

– Hétvégén a Paks együttese érkezik a Rohonci útra, mit vársz a következő hazai találkozótól?

– Nem lehet más célunk, mint a győzelem megszerzése. Mindenféleképpen nyerni szeretnénk. Hazai közönség előtt persze az is fontos, hogy szépen játsszon a csapat. Szeretnénk a nézőket is kiszolgálni, de a legfontosabb a három bajnoki pont megszerzése. Olyan bajnoki rajtot vett a csapat, amilyet az elmúlt szezonokban nem sikerült. Nem állunk le, szeretnénk megőrizni ezt a lendületet az elszenvedett vereség ellenére is – zárta szavait Andorka.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!