Késő délutánra ugyan csökkent a vásárlási kedv, de így is rengetegen vásároltak jegyet. Csupán a 25 000 forintos VIP jegyekre lehet azt mondani, hogy van belőle bőven és nagy valószínűséggel az sem marad jegy nélkül, aki a kapuk mögé szóló legolcsóbb jegyre pályázik. Nem lehet ilyen biztos a dolgában, aki az oldalvonal mellé szóló álló jegyre feni a fogát, a holnapi pénztárnyitáskor ebből már csak valamivel több, mint ötszáz lesz a Rohonci úton. Igyekeznie kell annak is, aki 12 000 forintért szeretne ülőjegyet venni, hiszen ebből is kevesebb van, mint ezer darab. A pénztárak holnap kilenckor nyitnak és este hatig várják a szurkolókat.
A kezdeti rohamok után sem csitult a vásárlási kedv. Folyamatosan érkeznek a szurkolók a Rohonci útra. Elsősorban továbbra is az ötezer forintos belépőket keresik, a Haladástól kapott információink szerint erre a szektorra lassan kitehetik a megtelt táblát.
A délután két óráig megvásárolt és a szurkolói csoportok által előjegyzett belépők száma már eléri a kilencezret, így ma, holnap és szombaton mindössze háromezer jegy vár gazdára.
Az első órában leginkább az álló jegyeket keresték, körülbelül ötszázat meg is vettek belőle. A tíz órás állapotok szerint egyébként a 12 500 jegyből 4301 fogyott el. Ezeket a belépőket a korán érkezők, a bérletesek és a Haladás különböző szurkolói csoportjai vásárolták meg.
Föblein Simon Szekszárdról jött Szombathelyre, hogy a lehető leghamarabb megvegye a kincset érő belépőt. Simon nagy Arsenal szurkoló és azt mondta, nem merte megkockáztatni, hogy hétfőn a Ticket Express irodáiba Szekszárdon vegyen, mert attól félt, hogy lemarad Fabregasék vendégszerepléséről. Simon egyébként nagypapájával lesz kint a mérkőzésen.
Azonban nem Föblein Simon volt az egyetlen, aki nem a városban lakik és már kora reggel ott toporgott a Rohonci úton. Kovács Marcell Nagykanizsáról jött nagypapájával, hogy megvegye a kincset érő belépőt. Igaz, a meccsre már népesebb családja is eljön, hiszen összesen nyolc belépőt vettek.
A reggeli órákban egyébként az volta jellemző, hogy egy ember több jegyet vett, amin aztán barátaival, családtagjaival osztozik.
A Rohonci úti stadion jegypénztárai csütörtökön és pénteken reggel kilenctől este hatig lesznek nyitva, de kinyitnak szombaton is kilenckor és egészen addig lesznek nyitva, amíg van érdeklődés. Jövő hét hétfőtől a Ticket Express a maradék jegyeket országos szinten értékesíti.
A Rohonci úti stadionban egyébként javában folynak a munkálatok, hiszen mindennek kifogástalannak kell lenni az Arsenal fellépésére és a bajnoki rajtra. Felszerelik a műanyag székeket, betonozzák a lelátót, felújítják az öltözőket.