- Már júniusban szóba került, hogy Ajkán leszek edző, ám akkor hosszas vívódás után nemet mondtam. Most azonban elfogadtam az ajánlatot, így a szezon végéig én irányítom a zöld-fehérek szakmai munkáját. - mondta honlapunknak Artner.
A szakember egyébként emellett továbbra is folytatja munkáját a Haladás VSE utánpótlásánál.
Az FC Ajka együttese hét fordulót követően két-két győzelemmel és döntetlennel, valamint három vereséggel a tizedik helyen áll az NB II Nyugati-csoportjában. Ezzel az eredménnyel elégedetlen volt a klub vezetése, így Horváth Tamás edző menesztése mellett döntöttek. A Veszprém megyei csapatban játszik több volt Haladás-játékos is: Grőber Ádám, Subicz Gábor, Manganelli Attila, Hujber Gábor, Mihalecz Péter és Imre János.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!