Nem tudott közelíteni a CF Málaga a Haladáshoz

A mostani a vasiak tizenharmadik NB I-es kiesése.

Továbbra sem könnyű elfogadni a tényt, hogy 2008 után ismét NB II-es meccsre lesz kénytelen menni a szombathelyi publikum. Pedig fordult már elő ilyen a történelemben, hiszen nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában a Haladás liftezett a legtöbbet a két legmagasabb osztály között. Azonban jó volt elszokni tőle... A vasiak 1936-ban jutottak fel az akkor induló NB I-be, és azóta ezt jónéhányszor sikerült megismételni.

A másodosztályú bajnokságot többször is sikerült megnyerni: 1926/27-ben, 1927/28-ban és 1932/33-ban is - igaz, akkoriban 15, 12, illetve 11 csoport (nem tévedés) alkotta a második vonalat. A lécet megugrani azonban az ősöknek e három alkalommal nem sikerült, mert az osztályozón nem tudták kiharcolni az első osztályba kerülést.

Az 1935/36-os bajnokságban azonban minden összejött: a bajnoki cím mellett a Diósgyőr és a Szolnok elleni amatőrbajnoki döntőmérkőzéseken meglett az első NB I-be kerülés.

A második világháborúig négy NB I-es szezont tudhattunk magunk mögött, ami három feljutást és négy kiesést jelentett. 1945-ben a labdarúgó-szövetség 28 csapatos NB I-et indított: igaz, hogy ebbe nem jutott fel a Haladás, de a meghívott csapatok között volt (egyébként az 1944/45-ös kiírásban hét forduló után hat győzelemmel és egy iksszel állt a Hali, ám a háború közbeszólt, és nem lehetett befejezni a szezont). 1960-ig 16 egymást követő bajnokságban szerepelt az NB I-ben a Haladás - akkor, amikor a magyar labdarúgás a világ abszolút élvonalába tartozott.

1960-ban kiestünk, de 1962-ben megnyertük az NB I B-t, ám csak egy szezont tölthettünk legfelül. 1966-ban osztályozón sikerült elérni az élvonalat: négy második vonalbeli bajnokság után kerültünk vissza, ez a leghosszabb nem NB I-es időszakunk (ugyanannyi, mint 2004-2008 között) az első felkerülés óta. Ezt követően 1972-ben estünk ki, de az 1972/73-as NB I B-t megnyertük, ez volt a nyolcadik bajnoki címünk. Hat szezon után 1979-ben távoztunk két évre, de 1981-ben már megint NB I-esnek mondhattuk magunkat. 1990-ben kezdődött a páternoszter: kiesés-bajnoki cím-kiesés-bajnoki cím-kiesés-bajnoki cím, majd 1995-től hat szezon jött ismét az NB I-ben. 2000 őszén búcsúztunk, de az átszervezés miatt csak fél évre, mert a 2001 tavaszi kiírást megnyertük, azonban egy év után újfent búcsúznunk kellett - a pályán elért eredmények alapján ez a legutóbbi kiesésünk. A 2002/2003-as bajnokság az első, amikor nem bajnokként jutottunk fel az élvonalba (ezüstérmet akasztottak a nyakunkba), majd jött a következő bajnokság, ahol osztályozóval bennmaradtunk, ám az NB I-es jogot az utazó cirkusz Pápára költöztette.

Az új alapokra helyezett klub a 2004/2005-ös kiírás végén az NB I B-ből osztályozóval kiesett, ám a kevés induló miatt mégiscsak maradhattunk a másodosztályban. Még három év és a 14. bajnoki cím után következett a 2008/2009-es küzdelemsorozat, amikoris az NB I-ben bronzérmet szerzett a Szombathelyi Haladás - ilyet újonc még nem vitt véghez Magyarországon.

A 64 NB I-es szezonban 1819 meccset játszottak a szombathelyiek: 550 győzelem, 446 döntetlen, 822 vereség a mérleg, 2268–2999-es gólkülönbség mellett. Úgy tűnik, hogy a háromezredik bekapott gólra még várni kell - fura kimondani, de bárcsak megtörténne mielőbb...

Tehát a Haladásnak 14 feljutása és ugyanennyi "kiesése" (13 + a költöztetés) van, ami a világon egyedülálló, hiszen a spanyol CF Málaga, jelenleg 13-13-mal van mögöttünk. A kiesési éveik közül (1950/51, 1952/53, 1954/55, 1962/63, 1965/66, 1968/69, 1974/75, 1976/77, 1979/80, 1984/85, 1989/90, 2005/06, 2017/18) csak egy olyan van (1990), amikor az megegyezik a Haladáséval. Az andalúzok eddigi feljutásaikhoz (1948/49, 1951/52, 1953/54, 1961/62, 1964/65, 1966/67, 1969/70, 1975/76, 1978/79, 1981/82, 1987/88, 1998/99, 2007/08) akár hozzájöhetett volna az idei év is, ám a La Liga2 osztályozóján elbuktak a Deportivo La Corunával szembe, így a liftezéseket illetően maradt a kettő, mint különbség a spanyol és a vasi csapat között.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!