Helyi politikusok, Leisztinger
Igazán illusztris társaság gyűlt össze a lelátón. A város két alpolgármestere, Marton Zsolt és Lazáry Viktor is ott volt a tribünön, de Prugberger Emil is a helyszínen tekintette meg az összecsapást. A nagy érdeklődés minden bizonnyal az egyre jobb formába lendülő Haladás mellett annak is szólt, hogy a találkozót a helyszínen tekintette meg Lesztinger Tamás, akit a Haladás egyik lehetséges befektetőjeként tartanak számon.
A tárgyalások tényét Deéry Attila a meccs után megerősítette. Klikk.
A lelátón ott volt egyébként Gécsek Tibor kalapácsvető is, igaz ő a Debrecen mérkőzéseinek rendszeres látogatója.
Fodrek keretbe foglalta
Na de térjünk vissza a pályára. A Kenesei nélkül felálló Haladásra, akinek győzelmére a fogadóirodák is kis túlzással csak azért adtak oddsot, mert azt úgy illik.
Ahogy illik, úgy kezdte a meccset Branislav Fodrek is. A közönségkedvenc rögtön az elején, egy jól megkomponált szabadrúgás variációt követően betalált a bajnok kapujába. Jó kezdés után jó volt a folytatás is.
A Debrecen rendkívül szürkén, motiválatlanul focizott. A Haladás viszont minden követ megmozgatott a győzelem megszerzéséért. Sok labdát szereztünk, különösen Irhás volt elemében, de Oross labdatartásai, csúsztatásai is folyamatosan izgalomban tartották a Loki védőit.
Helyzeteket dolgoztunk ki és rontottunk el, egészen a játékrész hajrájáig, amikor is Fodrek bemutatta „Bomba 2” című produkcióját. A szlovák játékos gyors egymásutánban háromszor is megteremtette saját magának a lövőhelyzetet és nagyon szép gólt rúgott.
Az elejét vészeljük át valahogy - mondogatták többen a második félidő előtt. A Haladásnak azonban nem csak az eredmény tartására futotta. Szerveztük, irányítottuk a játékot, az ellenfél aligha az ilyen produkcióinak köszönhetően van ott a bajnokság élmezőnyében és az Európa Liga csoportkörében.
Egy vendég öngóllal, vagy akár Oross ajtó-ablak ziccerével is eldönthettük volna a találkozót.
A harmadikat azonban büntetőből rúgtuk. Az este hőse, Fodrek harcolt ki egy tizenegyest. A labda mögé Tóth Péter állt, hiába üvöltötte a teljes publikum Fodrek nevét, és bombázta védhetetlenül Malinauskas kapujába.
Ezt követően már csak a győzelem mértéke volt kérdéses. Maradt 3-0, de szomorkodásra nincs okunk. Ragyogó és értékes győzelmet arattunk.
Játékosról játékosra
Rózsa Dánielről, noha sok dolga nem akadt, sugárzott a magabiztosság. Schimmer Szabolcsnak volt egy-két veszélyes „aláfutása”, de bátran tört előre. Guzmics Richárd és Korolovszky Gábor ma is hibátlanul teljesített. Tóth Péter remekül focizott. Harcosan játszott, sok labdát csent. Gólt rúgott. Lattenstein Norbertnek korai volt kicsit a visszatérés, a helyére beálló Csontos Zoltán jobban játszott. Simon Ádám sérülten is sokat dolgozott a sikerért. Irhás Ignác mérges lehet a két gólt szerző Fodrekre, mert bizony megfosztotta egy képzeletbeli üveg pezsgőtől. Irhás ugyanis nagyon jól focizott. Nagy Gábor kihagyott egy helyzetet. Fodrek a meccs hőse volt. Oross Márton, amíg bírta erővel, hasznosan focizott. Simon Attila és Rajos Gábor növelte első osztályú mérkőzéseinek számát.