A sereghajtó Haladás legyőzte a Ferencvárost

Lanzafame büntetőt hibázott, másodszor kapott ki a Fradi.

Közel telt ház és fantasztikus hangulat fogadta Szombathelyen a listavezető Ferencvárost a 14. forduló zárómeccsén. A két tábor már a kezdés előtt rendesen kóstolgatta egymást és a folytatásban sem maradtak el a szidalmazások. A találkozó elején a Fradi játszott fölényben, az ötödik percben mégis a hazai szurkolók hördülhettek fel: Priskin egy szerzett labdával végig vágtázott a jobb oldalon, betört a tizenhatoson belülre, ám lövésébe az utolsó pillanatban beleléptek.

A 10. percben Leandro szabadrúgását fogta Rózsa. Eseménytelen percek után ezúttal Heister lövésénél kellett résen lennie a szombathelyi kapusnak. A 26. percben a Haladás veszélyeztetett: Ofusu iramodott meg a balszélen, élesen középre adott labdájánál a védőknek kellett menteni. Az első félóra végén Priskin távoli próbálkozása fél méterrel kerülte el Dibusz kapuját. A 37. percben Lanzafame cselezett befele a bal oldalról, ám tekerése jóval elkerülte a Hali kapuját.

A 42. percben Habovda beadását Priskin csúsztatta meg Ofusu irányába, a légiós kapásból lőtt, azonban nem találta el jól a labdát.

Hali - Fradi
Kovács Dávid

A második félidő elején Spirovski lerántotta Tamást a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Gaál Bálint értékesítette, vezetéshez jutott a sereghajtó Haladás. 1-0

Három perccel később a túloldalon Lanzafame tűnt el a kapu előterében, de a játékvezető sípja ezúttal néma maradt. A 60. percben Gorriaran beadása után Böde csúsztatott mellé nem sokkal. Tíz minutummal később ismét Böde próbálkozott, 16 méteres lökete a jobb kapufa mellett gurult ki.

Hali - Fradi
Kovács Dávid

Negyedórával a vége előtt Spirovski tüzelt mellé távolról. A 78. percben Tamás László szabálytalansága után Lanzafame állt a tizenegyes mögé, az olasz csatár azonban Rózsa érintésével a kapufát találta el, így maradt a Hali-vezetés. Beszorult a szombathelyi csapat: a 85. percben Lanzafame tízméteres kapáslövés szállt fölé.

Két perccel a rendes játékidő vége előtt ismét Lanzafame próbálkozott, de Rózsa a helyén volt és a kipattanó is hozzá került. A hosszabbításban Varga Roland lábába maradt az egyenlítő gól, így a Haladás 1-0-ra legyőzte a Fradit és megszerezte második győzelmét a szezonban. Az FTC másodszor kapott ki.

Via: rangado.24.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!