Kikapott a Kishali az élrangadón

Hamar hátrányba kerültek a szombathelyiek, és fejet voltak kénytelenek hajtani a nagyobb tudás előtt.

A bajnoki cím várományosa, a Ferencváros látogatott Szombathelyre: az Illés Akadémia-Haladás csapata a második helyről várta az U21-es küzdelemsorozatot utcahosszal vezető IX. kerületieket.

Lipcsei Péter csapata nagyon készült a rangadóra: már tegnap megérkeztek Vasba, Bükön éjszakáztak, és onnan jöttek át az Akadémiára. Ez volt a tavasz első mérkőzésen a felújított centerpályán.

Kuttor Attila a Gyurján M. - Grabant P., Mátyás, Hegedűs, Dallos - Jancsó, Soltész - Grabant B., Bedi, Tihanyi - Tóth M. összetételű tizenegyet küldte pályára (Czingráber, Kretz és Rácz a felnőttkeret tagjai). A meccs nagyon rosszul kezdődött: az ötödik percben gólt ajándékoztunk a vendégeknek, amikor is egy röviden hazagurított labdát kapusunk az ellenfélbe bombázta, a játékszer pedig a kapunkba battyogott, 0–1. Ez tökéletesen megfelelt a vendégeknek, igyekeztek hosszú labdákkal operálni, de a védelmünk többnyire levadászta ezeket. Nálunk Tihanyi előtt adódott egyenlítési lehetőség, két csel után húzott balról befelé, de jobblábas lövése elkerülte a hosszú felső sarkot. A szünetre tehát egygólos vendégelőnnyel mentek a csapatok.

A fordulás után ezúttal nyolc perc kellett a vendégeknek a gólhoz: eltolódott a védelmünk, és a bal oldalról a támadásba belépő Kovács kilőtte a hosszú alsót, 0–2. A Kishali azonban ekkor sem adta fel, és sikerült a szépítés: Grabant Bence mesteri indítását Tihanyi jól vette le és 14 méterről lőtt a hosszúba, 1–2. Ekkor még bő fél óra volt hátra, azonban nem jött össze az egyenlítés, sőt, egy a hajrában megítélt jogos büntetővel 1–3-ra alakította az eredményt az FTC.

A Haladás így maradt a második helyen az U21-es bajnokságban, ám hátránya már tíz pont a Fradival szemben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!