Sűrű focihetek jönnek

Három-három meccset játszik még októberen a Haladás és a Kishali is.

Szerdán a Németh Szabolcs irányította Kishali Debrecenben lép pályára az U19-es I. osztályú bajnokság 9. fordulójában. Augusztusban Szombathelyen 2–0-ra nyertek a zöldek. Ez a meccs a főpróba lesz a jövő szerdai ifjúsági BL-meccs előtt. Az új Rohonci úti stadion harmadik hivatalos nemzetközi mérkőzése lesz ez (a Haladás–NK Osijek gálameccs, és a Magyarország–Svédország, női vb-selejtező után), amikor is október 24-én 16.30 órakor az FC Minszk U19-es együttesét fogadják a mieink. Az első meccsen a fehéroroszok 1–0-ra nyertek. Október 27-én, szombaton délben az Illés Akadémián a Ferencvárost fogadják a fiatalok: Bolláék visszavághatnak a szeptemberben elszenvedett 2–0-s vereségért.

Horváth Ferenc tanítványai most szombaton, október 20-án 17 órakor a bajnoki címvédő MOL Vidi FC ellen kezdhetik meg a pontgyűjtést. Rá egy hétre még mindig a Rohonci út lesz a helyszín, akkor a két évvel ezelőtti NB I-es bajnok, a Budapest Honvéd jön Szombathelyre. A hó utolsó napján pedig a soros Magyar Kupa-fordulóban Szarvasra látogatnak Halmosiék.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!