A Nyugat.hu információi szerint Hannich Péter, aki évek óta sikeresen dolgozott Gyirmóton, sőt több elsőosztályú klub is megkörnyékezte, tegnap azzal búcsúzott el egykori kenyéradójától, hogy köszönve az eddig eltöltött időt, távozik, mert Ő lesz a Szombathelyi Haladás Nb3-as csapatának edzője.
Úgy tudjuk, valóban elképzelhető, hogy Hannich Szombathelyre teszi át székhelyét. Információink szerint azonban Csertői Aurél posztja megkérdőjelezhetetlen, és az NB3-as csapat irányítását sem neki, hanem az Artner Tamás, Schäffer István duónak ajánlotta a fel vezetőség.
Nagy kérdés tehát, hogy ha Hannich Péter valóban érkezik, akkor mi lesz a feladata.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!