Jövő héten bennmarad a Haladás, ha...

Három fordulóval a vége előtt nézzük a matekot!

A 30. fordulóban a tabella hátsó felében lévő csapatok közül egyedül a Mezőkövesd tudott nyerni: ezzel pedig a matyóságiak pontszámban beérték a Szombathelyi Swietelsky-Haladást. Ennek a két csapatnak tehát 34-34 egység van a neve mellett. Az utolsó utáni percben pontot rabló Vasas 31 pontos, még éppen bennmaradó helyen van. A vonal alatt most a Diósgyőr (30 pont) és a Balmazújváros (29 pont) áll.

A 31. fordulóban is öt, minket érintő mérkőzés lesz. A Hali az Újpestet fogadja, a Vasas a Videotont, a Balmaz a Debrecent, a Diósgyőr a Paksot. Egyedül a Mezőkövesd utazik idegenbe, ők Felcsúton lesznek a Puskás Akadémia vendégei.

A három hátralévő fordulóban maximálisan kilenc pontot lehet szerezni. Azt a helyzetet vázolnánk fel, hogy május 19-én 19 órakor "ünnepelhet-e" már bennmaradást a Haladás. Ehhez hívtuk segítségül a matekot... Ami biztos: csak akkor lehet tuti a bennmaradásunk jövő szombaton, ha győzünk. Ám emellett még más eredmény(ek)nek is jól kell alakulniuk a mi szempontunkból.

Azaz, a Hali már jövő héten bennmarad az NB I-ben, ha győz az Újpest ellen...

1. verzió:

  • ÉS a Diósgyőr és/vagy a Balmaz maximum döntetlent játszik
  • (ebben az esetben legalább ez a két csapat biztosan mögöttünk marad)

    2. verzió:

  • ÉS a Vasas kikap a Videotontól
  • ÉS a Diósgyőr vagy a Balmaz közül csak az egyik megnyeri a meccsét
  • (ebben az esetben a Vasas, és a három pontot nem begyűjtő keleti csapat biztosan mögöttünk marad)

    Elképzelhető a két verzió kombinációja is, de a legfontosabb dolog, hogy a saját kezünkben van a sorsunk: ha nyerünk, akkor az egy óriási lépés afelé, hogy a 2018/2019-es bajnokság is NB I-es legyen a Rohonci úton.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!