Nyert a Hali, de sajnos nem jutott tovább

Legyőzte NB I-es ellenfelét a Mátyus-csapat, ám 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal a Bp. Honvéd lépett a legjobb 8 közé.

Szerda estére lehűlt az idő, így jólesett a büféből hozott frissítő a Rohonci úti drukkerek számára a vasiak Bp. Honvéd elleni Magyar Kupa-mérkőzésén. Az első találkozón 1–0-ra nyertek a piros-feketék, ám a lefújás utáni balhé miatt az akkori csapatokból négyen (ketten-ketten) eltiltást kaptak, így a Honvéd Lanzafamét és Kálnoki-Kist, míg a Haladás Szekért és Jagodicsot volt kénytelenek nélkülözni.

A vasiak Gyurján – Tóth D., Schimmer, Devecseri, Németh M. – Holdampf, Kiss B., Illés, Bosnjak – Szalay – Jancsó tizeneggyel álltak ki, a Honvédban pedig kezdő volt az az Ugrai Roland, aki 2009 óta a "Haladás legfiatalabb NB I-es gólszerzője" címet birtokolja. A vendégek Tujvel – Mezghrani, Batik, Kamber, Niba, Kukoc – Hidi, Nagy G., Kesztyűs – Ugrai, George csapattal álltak ki.

Az első meccshez képest óvatosabb volt a Haladás, az első félórában inkább a mi térfelünkön volt a játék, de egy helyzetet leszámítva nem volt izgulnivalója a Hali-tábornak. Ez pedig a 16. percben történt, amikor egy szöglet utáni fejesnél valami emberfeletti bravúrt mutatott be Gyurján Márton a Haladás kapujában: a léc alól piszkálta ki az odatartó labdát. A 31. percben – tegyünk hozzá: némileg váratlanul – megszerezte a Haladás a vezetést. Tóth Dávid kevergetett a jobb oldalon a 16-os sarkánál, továbbpasszolt Jancsónak, aki a körülményeskedő Kambert megelőzve elpöckölte a labdát a hosszú sarok felé, ami pedig Tujvel teste alatt a jobb kapufa mellett a hálóba vánszorgott, 1–0. Két perc múlva megint az újdonsült center állt lehetőség előtt: a 16-os vonaláról, kissé jobbról lőtt, de Tujvel ezúttal kiütötte a labdát. A 40. percben Tóth Dávid ment el a jobb szélen, középreadásáról alig maradt le Szalay Szabolcs. Az első félidő utolsó harmadában nyújtott teljesítménye alapján megérdemelten vezetett a Haladás, kiegyenlítve az odavágón összeszedett hátrányt.

Haladás- Budapest honvéd FC mérkőzés
Galéria a Haladás–Honvéd mérkőzésről.
Mészáros D. Zsolt

Szünetben kettőt is cserélt a Haladás. A gólszerző Jancsó, és a sokat mozgó Illés helyett Farkas Balázs és Rácz Ferenc érkeztek: úgy tűnt, ezzel a lépéssel a továbbjutás felé hajtja az övéit Mátyus János.

Megint a Honvéd támadgatott inkább: az 55. percben Ugrai lőtt nem sokkal mellé, négy perc múlva pedig George fejelt fölé 4 méterről. A 80. percben Rácz cselezett befelé jobbról, és alig lőtt 16 méterről a hosszú sarok mellé. Tóth Barna is érkezett a Haliban, de az eredmény nem változott, hosszabbítás.

Óriási góllal vetette észre magát a Hali hórihorgas csatára: a 93. percben kapott egy labdát a kezdőkörben. Átvette, majd öt Honvéd-játékos gyűrűjében vezette és 23 méterről középről hatalmas gólt ragasztott a Honvéd kapujának jobb felső sarkába, 2–0. Ezzel már a Haladás állt továbbjutásra. Sajnos nem sokáig: a 100. percben egy szöglet után nem tudtunk felszabadítani, a labdát Lovric szedte össze, sajnos nagyon egyedül hagytuk, ő ugyanis a hosszú sarokba emelt, 2–1. Ezt követően a Honvéd ölte az időt, és ezt sikeresen is tette, így a piros-feketék léptek a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!