Második meccsét is megnyerte a Hali II.

A szombathelyiek simán lépték le ellenfelüket.

A Tóth László vezette csapat Dombó – Angyal, Szvobda, Zsirai, Horváth D. – Hanzl, Szeles, Füredi – Kalász, Czafit, Gyurján összeállításban kezdett. Csereként lehetőséget kapott Jurak a kapuban, valamint Jagodics B., Halmai, Ambrus, Dancsecs, Dallos, Kaiser, Tóth L. és a próbajátékon lévő Bop a mezőnyben.

Gyurján Bence remek napot fogott ki

A meccs főszereplője Gyurján Bence volt, aki kiharcolt egy 11-est és két gólt is rúgott. A 10. percben őt buktatták, a büntetőt pedig Kalász értékesítette. Még a félidő dereka előtt egy remek bal oldali akció után Gyurján lépett el és a kapus lábai között rúgta a második Hali-gólt. A szünet előtt öt perccel Hanzl ugratta ki Gyurjánt, aki köszönte szépen a passzt és ismételten megnyerte a párharcot a kapussal szemben, 3–0.

Szombathelyi Haladás II. - Veszprém II. felkészülési labdarúgó-mérkőzés
Nézze meg galériánkat a mérkőzésről!
BZ

Csak kapufák a fordulás után

A 68. percben büntetőből tudott szépíteni a Veszprém II. Ebben a játékrészben csak kapufáig jutott el a Haladás II., igaz, kétszer is.

Tóth Lászlónak két hete született kislánya: a világrajövetel óta mindkét találkozóját hozta a Haladás II.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!