Nagy meglepetést okoztak a fiatalok

Az U21-es bajnokságban szereplő együttesünk legyőzte idegenben a listavezetőt. Dorogon kikapott a Kishali.

A forduló meglepetését okozta az Illés Akadémia-Haladás együttese. A tabellaelső MTK-nál vizitáltak a vasiak, és nem csak égett a bizonyítási vágy a fiúkban az őszi 0–4-ért, hanem tettek is a pályán a valódi visszavágás érdekében. Tóth László és Kuttor Attila csapata a Gyurján M. - Angyal, Hirschler, Zsirai, Füredi - Jancsó, Halmai - Bedi, Rácz, Medgyes - Tóth M. "szokásosnak" mondható tizeneggyel kezdett. A 30. percben Rácz Barnabás révén sikerült a vezetést megszerezni és az 51. percben Medgyes Zoltán is betalált, kialakítva ezzel a 2–0-s végeredményt. Sajnos a 68. percben Medgyes Zoltán második sárga lapja után a kiállítás sorsára jutott, ám az utolsó húsz percben jól tartotta a labdát a csapat és sikerült az előnyt megőrizni. A csapat a tizedik helyen áll, egy pontra az ötödik helyezettől.

Dorogon, a Buzánszky Jenő Stadionban játszott az NB III-ban szereplő Szombathelyi Haladás II. A zöld-fehérek Gyűrű - Gabura, Koronczai, Havasi, Milkó - Győrffy, Vincze - Tihanyi, Garabant P., Vlasics - Grabant B. összeállításban kezdtek. A sokkal rutinosabb hazaiak a 12. percben szereztek előnyt, amit Schultz Levente és Sitku Illés növelt háromra még a szünet előtt. Csereként Németh Á. és Hoós igyekeztett változást hozni, ám Schultz az 59. percben duplázott. Tihanyi Olivér a 87. percben - igaz, már csak tíz hazai ellen, mert Fluxát kiállították - megszerezte a Kishali becsületgólját. A zöldek tehát 4–1-re kaptak ki Dorogon, így a tizenkettedik helyen állnak az NB III Nyugati-csoportjában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!