Szombaton délután négy órától a sereghajtó Szolnoki MÁV együttesét fogadja a Rohonci úton a Szombathelyi Haladás.
Molnár Balázs, Ugrai Roland és Kovács István műtét után rehabilitálnak, rájuk csak januárban számíthat Aczél Zoltán vezetőedző. Lengyel Dániel a héten bokasérülést szenvedett, így ő is kénytelen lesz kihagyni a meccset.
A zöld-fehérek várhatóan a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth – Nagy G., Simon Á., Irhás, Kenesei – Oross, Fodrek összeállításban lépnek pályára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!