Ismét összecsaptak a szurkolók és a játékosok

Idén is együtt játszottak a Szombathelyi Haladás drukkerei a csapatvezetéssel és a játékosokkal. A minitornán 3-3 játékos és szurkoló alkotott egy-egy csapatot.

A győztes a Simon Ádám-Devecseri Szilárd-Szép Tamás trió vezette együttes lett, a döntőben a 20 perces derbi végén fordítottak 2-1-re a Korolovszky Gábor-Tóth Péter-Nagy Zoltán hármas által "gyengítette" szurkolói csapaton.

A harmadik helyért a Jagodics Zoltán-Kovács Zsolt-Simon Attila trojka és a három drukker 4-4-re végzett a Rózsa Dániel-Nagy Gábor-Csontos Zoltán trióval kiegészült szurkolók ellen, büntetőkkel Jagóék nyertek.

A gólkirályi címen Devecseri Szilárd és Keringer Zsolt osztoztak meg.

Haladás - Szurkolók mérkőzés
Ismét összecsaptak a Haladás játékosai és szurkolói
Unger Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!