Azt hitték, hogy könnyű lesz

Iszlai szerint az ellenfél piros lapja a Haladásnak kellett volna, hogy erőt adjon, de mégis a Kaposvár pörgött fel jobban.

Szombaton délután a Kaposvár fogadta hazai pályán a nehéz sorozatot maga mögött tudó Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatát. A Fradi, a Videoton, az MTK és a Debrecen után joggal mondható, hogy a felsoroltaknál szerényebb játékerőt képviselő gárda otthonába utazott Artner Tamás legénysége. Az eredmény azonban nem erről árulkodik, hiszen 3-2-es vereséget szenvedtek a szombathelyiek. A zöld-fehérek annak ellenére kaptak 3 gólt a találkozón, hogy 60 percig emberelőnyben játszottak. A Haladás egyik legbiztosabb pontja, Iszlai Bence szerint az volt a gond, hogy a piros lap után elhitték, hogy már zsebben a mérkőzés.

- Jól kezdtük a mérkőzést, úgy gondolom, hogy mi irányítottunk - kezdte a középpályás. - Aztán jött a kiállítás, amely nekünk kellett volna, hogy erőt adjon, de valamiért a Kaposvár jött ki jól a piros lapból. Pontrúgásból szereztek is egy gólt, amelyet sikerült kiegyenlíteni, de rögtön utána jött a második, és így mentünk a szünetre. Lehet, hogy a kiállítás után mindenki azt gondolta, hogy innentől kezdve egy könnyű mérkőzés lesz, és 2-3 góllal fogunk nyerni. Ennek ellenére a Kaposvár tudott élni az alkalommal, és minden helyzetüket könyörtelenül kihasználták. Artner mester sem volt túlságosan elégedett a mérkőzés után, de próbálunk előre tekinteni, és megnyerni a következő meccset.

Iszlai Bence már előre tekint
Vágvölgyi Bálint

Pénteken a remek formában lévő, tavasszal szárnyra kapó Kecskemét csapata látogat Szombathelyre, de a 22 éves szűrő szerint hazai pályán nincs mitől tartaniuk.

- Ugyanúgy készülünk ellenük is, ahogy bármelyik csapat ellen. Azt gondolom, hogy a Rohonci útra minden ellenfelünk félve jön. Ennek tudatában mindenképp szeretnénk megverni hazai pályán a Kecskemétet is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!