Iszlai góllal tért vissza a válogatottba

A Haladás fiatal futballistája Hollandiának szurkol a pénteken kezdődő Eb-n.

Iszlai Bence, a Haladás játékosa négy mérkőzés után tért vissza az utánpótlás-válogatott kezdőcsapatába. A 4-0-ra megnyert találkozón a meccset végigjátszó középpályás adta meg a kegyelemdöfést a liechtensteini csapatnak. A magyar válogatottnak már nincs esélye a továbbjutásra, de kis szerencsével a csoport harmadik helye még elérhető lehet.

- Nem úgy sikerült a kezdés, ahogy azt elterveztük. Az első négy találkozónkon pontot sem szereztünk. Legutóbb, a törökök ellen még nem léptem pályára, de végre megszereztük első győzelmünket. Liechtenstein ellen sima mérkőzésen arattunk sikert, nem igazán képviselt komoly játékerőt az ellenfél, hamar fel tudtuk törni a védelmüket, és meggyőző játékkal vertük meg őket – emlékezett vissza az eredményhez góllal hozzájáruló Hali-játékos.

Iszlai gólt lőtt Lichtensteinnek
Unger Tamás

- Természetesen mindig az a célunk, hogy minél jobb helyen végezzen a csapat. A továbbjutás már elúszott, azonban a harmadik hely még kis szerencsével elérhető lehet. Minden tőlünk telhetőt megteszünk majd a hátralevő mérkőzéseken, de a sorsunk nem csak a mi kezünkben van.

A korosztályos EB-hez hasonlóan a pénteken kezdődő felnőtt kontinenstornán sem lesz ott a magyar válogatott. A Haladás játékosa azonban természetesen nyomon követi az eseményeket, Iszlai a holland csapatnak szurkol.

- Védekező középpályásként a posztomon játszó játékosokat kiemelt figyelemmel követem, közülük is nagyon szeretem de Jong és van Bommel játékát. Nagyon jó játékosok, miattuk a holland csapatnak szurkolok majd az Eb-n – árulta el a haladasfc.hu-nak Iszlai Bence.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!