„Mi vagyunk az esélyesek”

A Haladás vezetőedzője, Artner Tamás szerint kellemetlen ellenfél a Kaposvár, de csapatának csakis győztesként szabad elhagynia a pályát szombaton.

Szombat este fél héttől a Kaposvár együttesét fogadja a Rohonci úton a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata az OTP Bank Liga tizedik fordulójában. A mérkőzés esélyesei egyértelműen a szombathelyiek, a tabellán elfoglalt helyezés mellett a hazai pálya előnye is a vasiak malmára hajthatja a vizet – vélekedett a Szombathelyi Haladás vezetőedzője, Artner Tamás.

– Egyértelműen győzelmet várok a találkozótól – kezdte Artner. – A Kaposvár csapatáról tudni kell, hogy nagyon kellemetlen ellenfél, rendkívül masszív csapat. Azonban hazai pályán játszunk, illetve a tabellán is mögöttünk vannak a somogyiak, úgyhogy abszolút mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Célunk, hogy ezt a holnapi bajnoki mérkőzésen érvényre is juttassuk. Tóth Péter és Simon Ádám sérülés miatt nem állnak továbbra sem a rendelkezésemre, illetve Kalász Milán sem egészséges, a többiekre mind számíthatok.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Búrány – Iszlai, Rajos – Nagy D., Nagy G., Halmosi - Kenesei.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!