A Szombathelyi Haladás NB III-as csapatának jövője is terítékre kerül a csütörtöki közgyűlésen, ahol az önkormányzati cégek között a Haladás 1919 Labdarúgó Kft. pénzügyi beszámolóját és üzleti tervét is tárgyalják. A dokumentumokból egyértelműen látszik: a klub a közeljövőben komoly gazdasági és sportszakmai ugrásra készül, a következő szezon elsődleges célja pedig immár nyíltan a feljutás.
A cég beszámolója szerint a 2024/2025-ös (tehát az előző) bajnoki idényben a Haladás 7,2 millió forint jegybevételt ért el, egyéb bevételei pedig több mint 98 millió forintra rúgtak.
Ezen belül:
A legnagyobb kiadási tételt a fizetések jelentették, erre 56 millió forintot költött el a klub. Az anyagi jellegű kiadások 46,4 millió forint voltak.
A beszámoló 1,8 millió forint adózott eredménnyel zárult.
Ambiciózus üzleti terv, feljutás mindenek felett
A jelenleg is futó 2025/26-os szezonra készített üzleti terv ennél jóval nagyobb összegekkel számol: a bérköltség 198 millió forintra emelkedik, ami csaknem négyszerese az előző szezonnak.
A rendezési költségek 10,8 millió forintra rúgnak, ebből 7 milliót tesz ki a meccsek biztosítása.
A bevételi oldalon jelentős változások láthatók:
Keringer Zsolt ügyvezető többször is kiemelte, hogy bár az őszi szezonra sikerült új szponzorokat a Haladás mellé állítani, de a tavaszi időszakra további támogatók bevonására lesz szükség. Többen eddig társadalmi munkában vagy piaci ár alatt segítették ki a csapatot, ez azonban a jövőben már nem tartható fenn.
A szakmai anyagból kiderül, hogy januártól a klub új résztulajdonosa, a svájci Delli Sport Invest AG jóval aktívabb szerepet vállal a keret kialakításában. A tavaszi átalakításnál már úgy terveznek igazolni, hogy az a következő szezon sikeres szereplését alapozza meg.
A klub – szükség esetén – profi szerződéseket is köt a játékosokkal, amivel együtt jár a magasabb MLSZ-költség. Ez egyben azt is jelenti, hogy külföldi játékosok érkezése sem kizárt, a Nyugat.hu információi szerint már folynak is egyeztetések lehetséges magyarokkal és légiósokkal. Frissítés: a klub vezetői köréből cikkünk megjelenése után közélték, hogy legiósokban nem gondolkoznak.
A Haladás vezetése 2026 első negyedévében több játékossal is 2–3 éves szerződést szeretne aláírni, hogy hosszú távon tartható keret álljon rendelkezésre.
Az előterjesztés egyértelműen fogalmaz: 2026 januárjától a feljutás az NB II-be a klub elsődleges sportszakmai célja.
„A Delli Sport Invest AG résztulajdonos megjelenésével azonban 2026. januártól már sportszakmai szempontból elsődleges célként fogalmaztuk a következő szezonban a feljutás elérését.”
Egyébként hamarosan újra lesz hivatalos weboldala is a csapatnak.