Megjelent a Haladás Legio

Hétvégén itt a Savaria Történelmi Karnevál, amiből nem maradhatnak ki a Haladás Sopron Bank játékosai sem. Szerte a városban legiós jelmezbe öltöztetett játékosokkal találkozhatunk.
-

Védő, középpályás, támadó

Kenesei Krisztiánt, Halmosi Pétert és Tóth Pétert ma a Városháza környéken állnak őrt és várják a Hali-szurkolókat. A drukkerek körében oly népszerű focistákkal néhányan már le is fényképezkedtek, amely szemlátomást nem volt a futballisták ellenére.

Nem hiába, közeleg a karnevál, amely úgy tűnik, lázba hozta Aczél Zoltán tanítványait is. A Haladás Sopron Bank névadó szponzora ugyanis az augusztus 28-i, Kecskemét elleni bajnoki találkozóra 50 db belépőjegyet ajánlott fel azoknak a szurkolóknak, akik lefotózzák magukat valamelyik légiós ruhába öltözött Hali-futballistával, és a felvételeket elküldik a haladassopronbank_KUKAC_gmail_PONT_com e-mail címre vagy feltöltik a vonatkozó Facebook oldalra csütörtök estéig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!